Vágólapra másolva!
Hétfőn este Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya és a csapat játékosa, Nagy Ádám sajtótájékoztatót tartott a Wales elleni sorsdöntő Eb-selejtező előtt. Az olasz szakember elmondta, hogy szerinte biztos nem lesz döntetlen az összecsapás végeredménye, míg a középpályás kiemelte, hogy győzni jöttek Walesbe, ezért nem foglalkoznak az esetleges márciusi pótselejtezővel. A sajtóesemény után a magyar csapat tagjai a pálya felé vették az irányt, és elkezdtek hangolódni a kedd esti sorsdöntő selejtezőre. 

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Cardiffból, Walesből.

A magyar válogatott játékosai dermesztő hidegben, négy fokban kezdték az edzést. Sokan jégeralsót vettek fel, és előkerültek a sálak is. A laza bemelegítés után lejárt a sajtónyilvános 15 perc, így kulisszatitkokat nem tudtunk meg, de a SkySports riportere sem lett okosabb.

A SkySports riportere is érdeklődve figyelte a magyar csapatot Forrás: Origo

Arról viszont testközelből meggyőződhettünk, hogy a 33 ezer fős Cardiff City Stadionnak kifogástalan állapotban van a gyepszőnyege, és az akusztika is nagyon rendben van, így minden adva van egy felejthetetlen mérkőzéshez.

A kedd este 20.45-kor kezdődő Wales-Magyarország Eb-selejtezőről az Origo a helyszínről számol be.