Vágólapra másolva!
Kedden este 20.45-től a magyar válogatott sorsdöntő Eb-selejtezőt játszik Cardiffban a walesi csapat ellen. Lehet matekozni, de teljesen fölösleges. Leegyszerűsítve a helyzetet, az a csapat jut ki a jövő nyári Európa-bajnokságra, amely megnyeri az összecsapást. A magyar szurkolók egy része már hétfőn útnak indult Wales fővárosába, egy nagyobb csoport pedig kedden reggel szállt repülőgépre. Azonban a lelkesedés mintha csak a mieinket jellemezné, ugyanis Cardiffban mintha nem izgatná a helyieket a mérkőzés.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Cardiffból, Walesből.

Reggel ébredés után úgy döntöttem, szétnézek a városban, veszek pár helyi sportlapot, hogy megnézzem, miket írnak a magyar a válogatottról. Séta közben már teljesen magával ragadt az esti meccshangulat,

ugyanis 10 métert nem lehet úgy megtenni Cardiff utcáin, hogy ne botlana az ember magyar szurkolókba.

A magyar szurkolók felfokozott hangulatban várják az esti meccset Fotó: Koncz Márton - Origo

Az első utam egy fogadóirodába vezetett, ahol kiderült, hogy a magyarok győzelme négyszeres pénzt fizet, míg egy Dzsudzsák-gól hatszoros pénzt ér. Ez után elkezdtem újságárusokat keresni, ami nem volt egyszerű feladat. Fél óra járkálás után megtaláltam az első boltot, ahol napilapokat lehetett kapni, de csak az angol The Sun, a The Daily Telegraph, és a Daily Mirror volt elérhető.

A következő boltban akadt már néhány sportlap, de azok inkább a rögbit, a lóversenyt és a sportfogadást helyezték előtérbe. A harmadik újságosnál már úgy döntöttem, hogy nézelődés helyett inkább a tárgyra térek, így hát megkérdeztem az eladót, hogy van-e esetleg olyan sportújság, amiben a ma esti Wales-Magyarország Eb-selejtezővel foglalkoznak?

Két-három másodperces hatásszünet után az eladó a kezembe nyomott egy 60 oldalas erotikus magazint, amelyben 57 oldalon keresztül meztelen nők voltak, a maradék hármon pedig néhány fogadási tipp.

Ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, feladom. Szerencsére egy szupermarketben az édességes pult alatt két újság is ott hevert, amelynek Gareth Bale volt a címlapján.

A walesi lapok nem vitték túlzásba a mérkőzés beharangozóját Fotó: Göbölyös András - Origo

Bingo, ez kell nekem. Mondjuk a címlap kifejezés egy kicsit erős, mert a South Wales Echo címlapján Neil Harris, a Cardiff City frissen kinevezett edzője virít, aki hangsúlyozza a legfontosabb az első hatba kerülés, vagyis az angol másodosztályban a rájátszást jelentő valamelyik hely megszerzése. Mellette van egy kisebb képen a Real Madrid sztárja, alatta pedig nagy képen egy bűnöző, aki megkéselt egy pizzafutárt.

A sorsdöntő találkozóval a 44. és 45. oldalon foglalkoznak a South Wales Echónál, de nagyon nem viszik túlzásba. Idéznek Ryan Giggs és Gareth Bale hétfő délelőtti sajtótájékoztatójából.

A South Wales Echo két oldalban foglalkozik a meccsről, a magyar csapatról szinte említést sem tesz Forrás: Fotó: Göbölyös András - Origo

A várható kezdőből pedig kihagyták a csapat legfontosabb játékosát, Aaron Ramsey-t, aki egyértelműen azért volt csere Azerbajdzsán ellen, mert Giggs ma kulcsszerepet szán neki a magyarok ellen.

A Western Mail sem lihegte túl a kedd esti Eb-selejtezőt. Gareth Bale itt sem került a címlapra. A találkozóval az utolsó két oldalon foglalkoznak, de szinte egy az egyben ugyanúgy, mint a South Wales Echónál, a magyar válogatottról pedig nem is írnak semmi.

Annyi apró különbség van, hogy Western Mail anyagában Ramsey bekerült az előzetes kezdőbe,

és beszámolnak az angol válogatott koszovói sikeréről, kiemelve Mason Mountot, a Chelsea 20 éves játékosát, aki tavaly még másodosztályban futballozott, most pedig megszerezte az első gólját az angol csapatban. És megemlítik a skótok ciprusi győzelmét is.

A Western Mail beharangozója képről képre, szinte szóról szóra megegyezik a South Wales Echo anyagával Fotó: Göbölyös András - Origo

Úgy tűnik, a walesi sajtót nem igazán izgatja a mai mérkőzés, pedig egy igazi sorsdöntő összecsapásról van szó, amelynek az is pikantériát ad, hogy már mindegyik Eb-selejtező csoportban eldőlt a továbbjutást, egyedül az E csoportban vannak még nyitott kérdések, és izgalmak.

Kis túlzással azt is írhatnám, hogy egész Európa ránk figyel, talán csak a walesi sajtó kivétel ez alól. Ha már az újságírókat nem is, a walesi embereket nagyon is érdekli a meccs, ugyanis telt ház lesz a 33 ezres Cardiff City Stadionban.

A találkozóra 20 perc alatt elkelt a magyar szurkolók számára fenntartott 1600 jegy, de könnyen lehet, hogy bőven lesznek még a stadionban magyarok a hazai szektorokban.

A kedd este 20.45-kor kezdődő Wales-Magyarország Eb-selejtezőről az Origo a helyszínről számol be.