Társoldalunk:

Hihetetlen fordítás után nyerte meg a Flamengo a Libertadores-kupát

2019.11.24. 08:38

A brazil Flamengo az utolsó pillanatokban fordítva győzte le a címvédő argentin River Plate együttesét a labdarúgó Libertadores Kupa döntőjében.

A Limában rendezett szombati összecsapás 14. percében az argentinok kerültek előnybe, amit egészen a 89. percig meg is tudtak őrizni. Ekkor érkezett azonban Gabriel Barbosa, azaz Gabigol, a Fla legnagyobb sztárja, aki előbb kiegyenlített, majd a ráadás második percében a győzelmet is megszerezte csapatának.

A Flamengo – amely augusztus eleje óta veretlen tétmérkőzésen – története során másodszor nyerte meg a trófeát, ezt megelőző egyetlen sikerét 1981-ben aratta.

Még egy mondat Gabriel Barbosáról: a 23 éves támadó 2016 óta az olasz Intarnazionale játékosa, de a kék-feketéknél eddig mindössze egy szezont töltött, amikor tíz mérkőzésen egy gólt szerzett. Az olaszok előbb a Benficának, majd a Santosnak adták kölcsön, az idei évben, december 31-ig pedig a Flamengónak. A riói csapat jó vásárt csinált vele: 12 bajnokin 7 góllal segítette Carioca állami bajnoki címhez a Flamengót, eldöntötte a Libertadores-kupa döntőjét, és úgy általában 54 meccsen 40 gólnál jár.

Eredmény, döntő:
Flamengo (brazil)-River Plate (argentin) 2-1 (0-1)
gól: Gabriel Barbosa (89., 90+2.), illetve Rafael Borré (14.)