Vágólapra másolva!
Támadófutballt szeretne játszatni az első másodperctől kezdve, mert ez kell ahhoz, hogy a MOL Fehérvár FC minden meccsét megnyerje - hangoztatta a székesfehérvári együttes új vezetőedzője, Joan Carrillo a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A spanyol mester a héten váltotta a szerb Marko Nikolicsot, akivel a gárda az utóbbi időszakban gyengén szerepelt és a bajnokságban a harmadik helyre esett vissza a Ferencváros és a Mezőkövesd mögé. A régi-új edző elmondása szerint nagy örömmel tért vissza Magyarországra, mert

nagyszerűen érezte magát, amikor Fehérváron dolgozott, egyúttal jelezte, hogy óriási a különbség 2015-höz képest, amikor távozott.

Úgy vélte, sok pozitív változás történt, új stadion épült, kiváló edzéskörülmények és profi szakemberek segítik a csapatot a minél jobb eredmények elérésében. Joan Carrillo kérdésre elmondta: kiváló játékosok alkotják a keretet, közösen nagy dolgokat érhetnek el, még akkor is, ha a magyar pontvadászat erősebb, mint amikor utoljára Magyarországon dolgozott. Hozzátette:

korábbról ismer néhány fehérvári futballistát, de ez nem befolyásolja a kezdőcsapat összeállítását, mert mindig az a tizenegy játékos fut majd ki a gyepre, akikkel megnyerhetik az adott találkozót.

Kovács Zoltán sportigazgató kiemelte, hogy a MOL Fehérvár az utolsó hét fordulóban kevés pontot szerzett, de ami fontosabb, nem úgy játszott, ahogy kellene. A folyamat most ért meg arra, hogy váltsanak, ezért az általa ismert Joan Carrillót szerződtették, aki Székesfehérváron támadófutballt játszatott és nagy sikereket ért el - fűzte hozzá.

Joan Carrillo Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem titkolta, voltak más jelöltek is a kispadra, de az első számú Carrillo volt. Kérdésre közölte, tárgyaltak már a magyar válogatott támadóval, Nikolics Nemanjával a visszatéréséről, konkrét ajánlatot is kapott, de elképzelhető, hogy továbbra is külföldön futballozik.

Joan Carrillo 2021 nyaráig szóló szerződést írt alá a MOL Fehérvár FC-vel.

A spanyol edző a portugál Paulo Sousa segítőjeként érkezett Fehérvárra 2011 nyarán, majd a szintén portugál José Gomes mellett is pályaedző volt. 2014 júniusában lett a fehérvári csapat vezetőedzője, irányításával a klub - története során másodszor - megnyerte a bajnokságot, míg a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett. A szezont követően távozott Magyarországról, és az elmúlt években a spanyol Almería, a horvát Hajduk Split és a lengyel Wisla Kraków vezetőedzője volt.