Társoldalunk:

Ha nyerünk Bulgáriában, akkor továbbjutunk, ezt pedig senki sem várta

2019.11.29. 06:01

A Ferencváros az Európa-liga csoportkörének ötödik meccsén a spanyol Espanyolt fogadta. Drámai meccset játszott a két csapat úgy, hogy végül a spanyolok voltak a boldogabbak a megszerzett egy ponttal. Az Espanyol egyedül a Fradit nem tudta legyőzni a csoportban, ami hatalmas tett a magyar bajnoktól, mégsem lehettek felhőtlenül elégedettek a magyar játékosok. A Fradi továbbjutása még a saját kezében van, így értékeltek a főszereplők a Fradi-Espanyol után.

Hiába a spanyolok biztos továbbjutása, akkor is a csoport legerősebb együtteséről van szó, és ez akkor is igaz, ha a bajnokságban csak 19. Pablo Machín csapata.

Az Espanyol nyert Moszkvában és oda-vissza verte a Ludogorecet, hazai pályán egy hatost rúgtak a bolgároknak. Ez az Espanyol két meccsen nem bírt Szergej Rebrov csapatával. Mindkét meccsen vesztett helyzetből kellett felállnia.  Barcelonában is remekül játszott a Fradi, de Budapesten valóban egyenrangú partnere volt a La Ligában szereplő csapatnak, amelynek edzője már szerdán arról beszélt, ő csak a győzelemben gondolkodik.

Parádésan játszó Fradi, drámai meccs, balszerencsés döntetlen

A Ferencváros nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, Sigér Dávid góljával a vezetést is megszerezte,, de a folytatásban egy megpattanó lövéssel az Espanyol egyenlíteni tudott. A második félidőben a Fradi kihagyott, majd belőtt egy tizenegyest, de drámai lett a vége, és 2-2-es döntetlen. A Ferencváros az Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában a spanyol Espanyolt fogadta.

Machín elmondta presztízsből és a győzelmekért járó pénzdíj miatt sem engedhetik meg maguknak, hogy „leadják" a meccset. Aki pedig látta a spanyol kispad örömét, amikor a 96. percben sikerült egyenlítenie az Espanyolnak, az azt is tudja, nem csak udvariasságból mondta, amit mondott a spanyol edző.

A meccsen a Fradi szerzett vezetést, a sérülése után visszatérő Sigér Dávid révén, majd a spanyolok egy megpattanó lövéssel egyenlítettek. A második félidőben Sigér újabb gólt szerezhetett volna, majd Boli harcolt ki egy tizenegyest, amit Isael kihagyott, majd a brazil is kiharcolt egyet, amit Skvarka már gólra váltott.

Szinte felrobbant a Groupama Aréna, közben pedig a CSZKA Moszkva is egyenlített a Ludogorec ellen a másik meccsen. Ha itt vége, akkor egy döntetlen is elég lett volna a Fradinak az utolsó körben, Razgradban, de jött a dráma, a spanyolok pedig a 96. percben kiegyenlítettek.

A meccs összefoglalója:

Veszve nincs semmi, bármilyen győzelem elég lenne Bulgáriában, és hosszú évek után lehetne újra magyar kupacsapat, amely megéli a tavaszt. 

Már az is hatalmas tett, hogy a sorsoláskor még lesajnált Fradinak az utolsó körben is van esélye a továbbjutásra,  a történtek után viszont a játékosok sem tudták a vegyes zónában, hogy örüljenek vagy inkább szomorkodjanak. Talán holnap – vagy reméljük legkésőbb december 12-én a razgradi meccs után – már mindenki maradéktalanul boldog lesz.

A lefújás után nem tudtak felhőtlenül örülni a játékosokForrás:Koncz Márton - Origo

„Büszke vagyok a csapatra" - kezdte a sajtótájékoztatót Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője. La Liga-szinten játszottunk, felvettük a versenyt egy spanyol élvonalbeli csapattal.  Sok helyzetet kialakítottunk, megérdemeltük volna a győzelmet, de emiatt szeretik az emberek a futballt, mert mindig vannak benne fordulatok. A játékosok tudták, mekkora a tét, és mindent megtettek a kilátogató szurkolókért. Sok meccset játszottunk, a keret nagy része nincs hozzászokva az ilyen menetrendhez, de remekül helytáll mindenki. A mai meccset biztosan nagyon élvezték a szurkolók, úgy érzem, kiválóan futballoztunk.

Isael büntetőt hibázottForrás:Koncz Márton - Origo

Beszéltem Isaellel és Varga Rolanddal a meccs előtt. Mindketten hagytak már ki büntetőt, azt mondtam, az rúgja, aki magabiztosabb. Az első kimaradt, Michal Skvarka azonban belőtte a másodikat. Nem szabad azonban elfelejteni azt sem, hogy Isael a legutóbb kihagyta a tizenegyest, aztán viszont gólt lőtt. Most sem sikerült belőnie, de utána kiharcolt még egy büntetőt!

Természetesen nagy büszkeség, hogy ilyen jól állunk, és nemcsak nekünk, egész Magyarországnak. Biztos vagyok benne, hogy az országban mindenki szurkolt nekünk ma. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a Ludogorec ellen, jól ismerjük őket. Tizenöt éve nem voltunk itt, nagy érdem, hogy így teljesítünk, és mindent meg kell tennünk azért, hogy még szebb legyen a végeredmény, és továbbjussunk" – mondta Rebrov a meccs utáni sajtótájékoztatón.

„Az első félidőben jól játszottunk, még ha nem is volt sok helyzetünk. A másodikban kontrajátékra rendezkedtünk be a kitámadó ellenfél miatt. A 11-es furcsa volt, de sikerült egyenlítenünk, így nincs jelentősége" - mondta Pablo Machin, az immár biztosan csoportelső barcelonaiak trénere.

A játékosok közül elsőként Varga Roland érkezett, aki valóban nem igazán tudta eldönteni örüljön, vagy inkább szomorkodjon kicsit.

Varga Roland először kezdett az Európa-ligábanForrás: Koncz Márton - Origo

„Az öltözőben nem volt az igazi a hangulat. Nagyon örültünk volna, ha a portugál bíró egy perccel hamarabb lefújja a meccset, de így alakult, nincs veszve semmi, nyernünk kell Bulgáriában. Fölösleges most bármiről beszélni, ha nyerünk a következő meccsen, akkor minden el van felejtve. Büszkék lehetünk így is magunkra, a maximumot hozzuk ki magunkból, bízunk a jó folytatásban, fel fogunk készülni a Ludogorec ellen is. Bosszantó a döntetlen, de a kezünkben van a sorsunk. Örültem, hogy végre kezdő lehettem az El-ben is, jól támadtunk, jól védekeztünk, sok helyzetünk volt, jól működött a csapat. Kicsit sajnálom, hogy nem voltam a pályán a tizenegyeseknél, de nem akarok ezen rágódni, ez most így alakult" – mondta Varga Roland.

A tizenegyest hibázó, majd kiharcoló Isael szerint benne van a fociban a hibázás lehetősége, és a következő meccsen is odaállna a labda mögé, ha úgy alakul.

Isael két kapufát lőtt, kihagyott, majd kiharcolt egy tizenegyestForrás:Koncz Márton - Origo

„Úgy gondolom, jobbak voltunk, mint az Espanyol, ami miatt nagyon boldog vagyok. Megszerezhettük volna a három pontot, de ilyen a sport, ilyen a foci. Nem vagyok maradéktalanul elégedett, de még mindig van esélyünk a továbbjutásra, így már csak a következő meccsre koncentrálok, a végsőkig fogunk küzdeni. Bosszant, hogy kihagytam a tizenegyest, de ilyen a foci. Utána próbáltam még keményebben küzdeni, sikerült kiharcolnom egy tizenegyest is, amit Skvarka be is lőtt, ez pedig sokkal fontosabb a csapat szempontjából. Ha legközelebb lesz lehetőségem, újra a labda mögé fogok állni. Nem félek. Focista vagyok,  mindenki hibázhat. Ha lesz lehetőségem, próbálok élni vele, és segíteni a csapatot. Az utolsó meccsen ugyanilyen játékkal megszerezhetjük a három pontot. A sorozat elején mindenki leírt minket, de bizonyítottuk, hogy semmi sem lehetetlen. Hiszek a csapatban, hogy meg tudjuk csinálni, és mindenki boldog lesz két hét múlva" – mondta a brazil játékos.

Franck Boli is kiharcolt egy tizenegyestForrás: Koncz Márton - Origo

„Nagyon jól játszottunk, különösen a második félidőben sikerült jól kontrollálnunk a meccset, többször mi irányítottunk, volt két-három hatalmas helyzetünk is a második félidőben. Ha az utolsó másodpercekben még koncentráltunk volna egy kicsit, akkor nincs az a gól, emiatt lehetünk picit csalódottak. Ebből a meccsből komoly önbizalmat szerezhetünk, ezzel a lendülettel vághatunk bele az utolsó meccsbe. Büszke vagyok a csapatra, mindenki keményen dolgozott, az Espanyolnak kellett kapaszkodnia a végén. Ilyen a foci, most nem mellettünk állt a szerencse" – mondta Franck Boli.

A hangulat ezúttal is fantasztikus voltForrás: Koncz Márton - Origo

Dibusz Dénes szerint óriási dolog, hogy első nekifutásra ilyen jól szerepelnek a csoportkörben.

„Egy 96. percben kapott gól után természetesen nem jártunk örömtáncot, nagyon közel voltunk a győzelemhez. Hatalmas eredmény lett volna, de így sincs okunk szégyenkezni, mert nagyon jó meccset játszottunk. Végig támadtunk, bírtuk az iramot, játékminőségben is tudtuk tartani az Espanyollal a lépést,  jó meccs volt. Az utolsó fél percet sajnáljuk, ennek nem szabadott volna megtörténnie, de sajnos nem tudtuk kihúzni azt a pár percet, amit ki kellett volna a gólunk után, hogy győzelmet ünnepelhessünk a szurkolóinkkal, akik végig fantasztikusak voltak. Szerintem ők is élvezték a meccset, ez az egy hiányérzet maradt mindenkiben, hogy ennyire közel volt a siker. Nem gondolom, hogy elhittük, hogy vége van a meccsnek, tudtuk, hogy nyomni fog még az Espanyol. Sajnos gyorsan jött egy kiállítás a gólunk után, ami picit megnehezítette a dolgunkat, majd a balhátvédjük újra húzott egy extrát. Sokadszor is jól cselezett és adott be középre, jól érkeztek a labdára, végül nem volt nehéz dolga a gólszerzőnek. Sajnos nem tudtuk kihúzni, nagyon sajnáljuk, de a feladat adott: ha nyerünk Bulgáriában, akkor továbbjutunk, ezt pedig senki sem várta, maximum remélte, de megteremtettük a lehetőséget. Nagy dolog, hogy első alkalommal már idáig eljutottunk,  biztos vagyok abban, hogy nagyon motiváltan, sikeréhesen lépünk pályára Bulgáriában. Meg kell csinálni, nincs mese. A feladat adott, egyszer már sikerült, most is meg kell csinálnunk, és akkor egy óriási álom válhat valóra" – mondta a Ferencváros kapusa.

Lovrencsics Gergő, a csapat kapitánya a lefújás után azonnal a szomorkodó játékosokat próbálta felrázni.

Skvarka gólja után örülnek a Fradi játékosaiForrás:Koncz Márton - Origo

„Láttam a srácokon, hogy lógatták a fejüket, de próbáltam levenni róluk ezt a rossz érzést,a szomorúságot, mert jól teljesítettük, nincs szégyenkeznivalónk. Egy La Ligában szereplő csapat ellen játszottunk, ahol remek játékosok szerepeltek. Büszke vagyok a csapatra, mondtam mindenkinek, hogy fejeket fel, erre a teljesítményre lehet építeni. Sokkal több pozitívum volt ebben a meccsben, mint a negatívum, a továbbiakban ebből kell majd erőt merítenünk. Nagyon jól összekovácsolódtak a játékosok és a mester, valamint a szakmai stáb. Mindenki tudja pontosan, miért megyünk edzeni, miért nincs szabadnap, miért van két meccs hetente. Mindenki a maximumon pörög meccseken és az edzéseken is, ennek pedig ez az eredménye.  A taktikai felkészítés nagyon magas szinten van, a mester minden apró részletre odafigyel, kikéri a véleményünket, hogy mi hogy érezzük a dolgokat, megbeszélünk mindent. A kinti meccs sokkal nehezebb lesz, mint a júliusi, de látva ezt a meccset, nem lehetetlen, hogy meglegyen a továbbjutás" – mondta Lovrencsics Gergő.

„A ZTE ellen tudatosan nem szerepeltem, erre a meccsre időzítettük a visszatérésemet" – kezdte Sigér Dávid, aki a meccs egyik hőse lett.

Sigér Dávid góllal tért visszaForrás: Koncz Márton - Origo

„A szakmai stáb remek munkát végzett, ezért lehettem a pályán. Tudtuk, hogy Ihnatneko eltiltott, így Haratin mellé kellett még egy ember. Álomszerű visszatérésről győzelem esetén beszélhetnénk, így annyira nem vagyok elájulva. Az utolsó perceket már a cserepadról néztem. A második büntetőnél mondtam a többieknek hogy gól lesz, és ezzel megnyerjük a meccset, hogy még drámaibb legyen a forgatókönyv. Szinte biztos voltam benne, hogy így kell lennie, de még drámaibb lett a drámainál is a befejezés.  Nem lett igazán ünnepi így a hangulat, de nem dőlhetünk a kardunkba, jól teljesített a csapat, sok olyan dolog van, amire lehet építeni. A második félidőben úgy éreztem, önfeledt támadófocit játszunk, és teljesen jól működött amit megbeszéltünk. Fontos az a taktika, az a futballfilozófia, amit Szergej Rebrov hozott a csapathoz. Ez sokszor nem a szemet gyönyörködtető fociról szól, de nagyon eredményes, és csak ez számít. Megvannak a játékosaink, és ha valaki kiesik, ott egy helyettes, aki ugyanazt tudja nagyjából hozni, mint a másik. Úgy éreztem, hogy nem futottam ma annyit, mint szoktam, de a második félidőben könnyebb volt a dolgunk, mert magasan védekeztünk, nem kellett annyit futni. Már csak azt remélem, hogy a Ludogorec elleni sokadik meccsen miénk lesz az utolsó szó" - mondta Sigér Dávid.

A csoport másik találkozóján a Ludogorec 1-1-es döntetlent játszott a sereghajtó CSZKA Moszkva vendégeként, így a négyesben a magyar bajnok hátránya egy pont maradt a bolgárokkal szemben, azaz december 12-én győznie kell Razgradban a 32 közé jutáshoz.