Társoldalunk:

Döntetlennel ért véget a forduló rangadója, legyőzte mumusát az Újpest

2019.11.30. 19:08

A bajnoki tabellán második helyen álló Mezőkövesd Felcsútra látogatott, ahol a negyedik Puskás Akadémia sokáig vezetett 1-0-ra Henty találatával úgy, hogy már a 29. perctől emberhátrányban futballozott, aztán a 88. percben Zivzivadze egalizálta az eredményt. Az Újpest a Paks vendégeként magabiztos, 4-2-es sikert könyvelhetett el. A lila-fehérek rutinos támadója, Feczesin Róbert továbbra is kiváló formában, két gólt szerzett, amivel jelenleg vezeti a góllövőlistát 8 találattal. Megszakadt a Honvéd jó sorozata, nem sikerült a nyolcadik bajnokin is veretlennek maradni, a Kisvárda Gosztonyi és Grozav góljaival 2-0-ra verte a kispestieket.

Kiélezett csatát hozott a második harca a negyedikkel, azaz a Mezőkövesd mérkőzése a Puskás Akadémia FC-vel. Henty révén a 6. percben előnybe került a PAFC, azonban a 29. percben Szolnoki megkapta második sárgáját is, így 10 emberre fogyatkozott a hazai együttes. A kövesdiek az utolsó pillanatokban használták ki, hogy eggyel többen lehettek a pályán, és Zivzivadze a 88. percben kiegyenlített. Több találat ezután már nem esett, így 1-1-el ért véget a rangadó.

Ezekiel Henty szerezte a Puskás Akadémia góljátForrás: MTI/Illyés Tibor

A Paks – Újpest összecsapáson hat gól is született, kettő hazai, négy vendég részről, így a lila-fehérek az utóbbi négy fordulóban háromszor is győzni tudtak. Feczesin Róbert, a negyedik kerületiek rutinos csatára két találattal vette ki a részét a sikerből, amivel összesen már 8-nál jár a bajnokságban. A 9-es számú labdarúgó ezzel a teljesítményével jelenleg vezeti az NB I góllövőlistáját.

Feczesin Róbert két gólt is szerzett a Paks ellenForrás: ujpestc.hu

Nyolcadik veretlen mérkőzésére készült a Budapest Honvéd a bajnoki kiírásban, azonban a házigazda Kisvárda Gosztonyi első félidőben, valamint Grozav második játékrészben szerzett találataival 2-0-ra legyőzte a kispestieket.

NB I, 14. forduló, 17.00-ás eredmények:
Puskás Akadémia FC – Mezőkövesd Zsóry FC: 1-1
Gólszerzők: Henty 5' illetve Zivzivadze 88'
Paksi FC – Újpest FC: 2-4
Gólszerzők: Hahn 62', Bor 84' illetve Feczesin 20', 51', Zsótér 60', Pauljevic 76'
Kisvárda Master Good – Budapest Honvéd FC: 2-0
Gólszerzők: Gosztony 14', Grozav 81'