Vágólapra másolva!
A címvédő brazilok többek között a 2022-es világbajnokság házigazdájával, Katarral, valamint a társrendező Kolumbiával kerültek egy csoportba a jövő évi labdarúgó Copa América sorsolásán.

A 12 csapatos tornán, amelyre június 12. és július 12. között kerül sor Kolumbiában és Argentínában, a tíz dél-amerikai résztvevő mellett a meghívott Ausztrália és az Ázsia-bajnok Katar indulhat. A sorsoláson utóbbi két együttest húzták ki utoljára.

A kolumbiai helyszínű B csoportot a brazilokon, a házigazdákon és a katariakon kívül még Venezuela, Ecuador és Peru alkotja. A másik hatosba a vendéglátó argentinok, valamint az ausztrálok, továbbá Paraguay, Uruguay, Bolívia és Chile került.

A két jó barát, Messi és Suárez nyáron megmérkőzik egymással Forrás: AFP/Jack Guez

A két hatosból az első négy-négy válogatott jut a negyeddöntőbe. A nyitómeccset Argentína és Chile játssza Buenos Airesben, a döntőt pedig Kolumbiában rendezik.

Hat év alatt ez lesz a negyedik Copa América, de várhatóan 2024-ig az utolsó, miután a szervezők szeretnének átállni a négyévenkénti rendezésre.

Argentína 1993 óta nem nyerte meg a tornát, míg Kolumbia eddig mindössze egyszer, 2001-ben, házigazdaként tudott diadalmaskodni. A címvédő brazilok kilencszeres bajnokok.