Társoldalunk:

Elkezdődött a budapesti teqball-világbajnokság

2019.12.06. 17:33

A világbajnok brazil labdarúgó, Ronaldinho a sztárvendége a budapesti teqball-világbajnokságnak, amely péntektől vasárnapig tart a budapesti Hungexpo területén 58 nemzet és közel 150 sportoló részvételével.

Borsányi Gábor, a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) elnöke, a teqball társalapítója az esemény pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a sportág harmadik vb-jén a tavalyi 42-vel szemben már 58 nemzet vesz részt, közel 150 sportolóval. Az eseményre több mint száz országból érkeztek sportvezetők és sportdiplomaták, akik nyitottak a sportágra. Hozzátette: az idei verseny újdonsága, hogy az egyéni és a páros mellett már vegyespárosban is rendeznek bajnokságot, így a női sportolók is megmutathatják felkészültségüket. Tájékoztatása szerint a vb összdíjazása 150 ezer dollár, és biztos abban, hogy izgalmas, látványos, valamint sportszerű mérkőzésekre kerül sor. "Célunk a sport általi értékteremtés, valamint az, hogy bebizonyítsuk a fiataloknak: egy magyar ötlettel is lehet világot hódítani" - jelentette ki Borsányi Gábor.

A hatalmas népszerűségnek örvendő és végig testőrök által védett Ronaldinho elárulta: azért vállalta, hogy a teqball nagykövete legyen, mert az első pillanatban lenyűgözte őt a játék. "Imádom mindazt, ami a labdával kapcsolatos, emellett jó barátság köt a teqball családjához, így én is a tagjának érzem magam" - mondta.