Vágólapra másolva!
A Ferencváros csütörtökön este a továbbjutásért lép pályára a Ludogorec otthonában, a bulgáriai Razgradban. A bolgár együttes nem lesz ismeretlen a budapesti zöld-fehéreknek, hiszen nyáron a BL-selejtezőkben már találkoztak egymással a felek - akkor ráadásul Szergej Rebrov együttese örülhetett.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Razgradból, Bulgáriából.

A Fradi repülőgépe szerda koradélután szállt le Várnában, ahonnan a csapat busszal utazott tovább a mérkőzés helyszínére, Razgradba. A helyszín már mindenki számára ismerős lehetett, hiszen az együttes nyáron már járt a nagyjából 33 ezer lakusú településen - a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében is összecsapott egymással a két alalkulat, akkor

az FTC kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel búcsúztatta a Ludogorecet,

amely aztán az El-csoportkör második fordulójában 3-0-s győzelemmel vágott vissza a Groupama Arénában.

Az FTC ugyanabban a hotelben szállt meg, mint júliusban, a Hotel Cartoon akkor szerencsét hozott, remélhetőleg ezúttal sem lesz másként.

A Ferencváros razgradi szállodája, a Hotel Cartoon Forrás: Origo

Barátságtalan körülmények fogadták a magyar bajnokot, a ködös, esős idő mellé nagyjából 5 Celsius-fok párosult.

Razgrad egyébként sem Bulgária közepe, és a turizmus fellegvára a Balkán-félszigeten, decemberben pedig inkább egy szellemvároshoz hasonlít,

amely bármilyen horrorfilm forgatásának tökéletes helyszínéül szolgálna, ezzel a játszótéri képpel talán csak nyomatékosítjuk az imént leírtakat.

Razgradi látkép decemberben Forrás: Origo

Nem csoda, hogy a város lakóinak egyik legnagyobb örömét a focicsapat jelenti, amely tisztességgel ki is szolgálja a helyieket: rendszeres résztvevője a BL-, vagy El-csoportkörnek, és többek között

olyan topcsapatokat hozott már el Razgradba, mint az AC Milan, az Arsenal, a Liverpool, a PSG, vagy a Real Madrid.

A csapat népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a legtöbb fiatal, aki szembejött velünk, az egyesület kabátját viselte, ezek a srácok például büszkén pózoltak is nekünk:

Lelkes helyi fiatal szurkolókból sincs hiány a városban Forrás: Origo

A főtéren egyébként zajlanak a karácsonyi vásár előkészületei,

az ünnep a jelek szerint jobban lázban tartja az embereket, mint a csütörtök esti mérkőzés.

Razgradi karácsonyi vásári előkészületek Forrás: Origo

Pedig érdemes néhány szót ejteni a találkozóról is, a Fradi ugyanis történelmet írhat:

Szergej Rebrov csapata lehet az első magyar együttes, amely továbbjut csoportjából az európai kupasorozatokban.

Ehhez mindenképpen győznie kell csütörtökön este a Ludogorec Arénában, hiszen a bolgár alakulat egy ponttal jobban áll, számára tehát a döntetlen is elegendő. A már csoportelső Espanyol és biztos negyedik CSZKA Moszkva csatája semmit nem befolyásol, ezen a találkozón dől el, hogy a spanyol alakulat mögött melyik gárda folytathatja az egyenes kieséses szakaszban.

Ami a keretet illeti, a kiállított Civic játékára nem számíthat az ukrán mester, a szerda esti edzésen pedig

Lovrencsics Gergő is külön munkát végzett,

alighanem a hétvégi, Puskás Akadémia elleni kemény belépőket sínylette meg a válogatott védő, így a legnagyobb fejtörést alighanem a hátvédsor összeállítása okozza Rebrovnak.

A játékosok egyébként jó hangulatban, és elszántan várják a mérkőzést, ezt Isael is megerősítette a találkozót megelőző sajtótájékoztatón.

Csütörtökön délelőtt két helyi szurkoló is meglepte a játékosokat a hotelben, akik alaposan felkészültek a fradistákból: mindenkiről hoztak magukkal fényképeket, amelyeket a futballisták szívesen dedikáltak.

A fradi játékosai lelkesen dedikáltak délelőtt Forrás: Origo

Személyesen persze nem ismerték fel a labdarúgókat - mi sem bizonyítja ezt jobban,

hogy a rajongók e sorok írójától is autogramot kértek,

amely bár megtisztelő volt, udvariasan visszautasítottam, bevallva az igazat, hogy csak egy egyszerű sportújságíró vagyok. Aki viszont az esti mérkőzés után nagyon szeretne

ferencvárosi sikerről, történelmi továbbjutásról, és boldogan nyilatkozó játékosokról tudósítani.

A Ludogorec-Ferencváros mérkőzés 21.00 órakor kezdődik, a találkozót élőben közvetítjük az OrigoSport oldalán.