Guardiola megerősítette, hogy a másodedzője az Arsenallal tárgyal

City
Arteta Pep Guardiola mellett kezdte a szakmát
Vágólapra másolva!
Josep Guardiola, az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Manchester City vezetőedzője megerősítette azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a csapat másodedzője, Mikel Arteta tárgyalásokat folytat az Arsenallal a londoni együttes vezetőedzői posztjáról.

Guardiola ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Arteta elutazik a City szakmai stábjával Oxfordba, a csapat szerdán sorra kerülő Ligakupa-negyeddöntőjére, de mint mondta, amint új hírei lesznek, azonnal meg fogja osztani a média képviselőivel. "Mikel csodálatos személyiség és jó edző, akinek példás a munkavégzése, ezért tart ott, ahol tart. Az Arsenallal személyesen egyeztet, erről egyelőre többet nem tudok" - nyilatkozta a City katalán vezetőedzője, miután a brit sajtó hétfőn arról írt: Arteta a legesélyesebb arra, hogy Unai Emery utódja legyen az Arsenal kispadján.

A 37 éves korábbi középpályás 2011 és 2016 között 149 tétmérkőzésen lépett pályára az Ágyúsok színeiben, visszavonulása után pedig azonnal a Manchester City másodedzője lett, és Guardiolával együtt bajnoki címig vezette a csapatot az elmúlt két idényben.