Vágólapra másolva!
Olaszországban nevelkedett albán válogatott balhátvédet igazolt a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő DVTK. A 27 éves olasz és albán állampolgársággal is rendelkező Hysen Memolla a helyszínen tekintette meg a DVTK - FTC találkozót, a hét elején átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírta a szerződését. A felkészülést január 3-án már Diósgyőrben kezdi meg – adta hírül a klub honlapja.

Hysen Memolla Albániában született, de egyéves korában a szülei Olaszországba költöztek. Több kisebb pugliai klub után az A.S.D. Martina Franca utánpótlásán keresztül jutott el a felnőtt futballba, majd klubjával az ötödiktől egészen a harmadik osztályig jutott. 2014 nyarán az élvonalbeli Hellas Verona csapott le a játékjogára, és azonnal visszaadta kölcsönbe, a következő nyártól pedig a szlovén első osztály következett, ismét kölcsönben.

Veronából a Hajduk Split szerezte meg végleg, ahol a bajnoki és a hazai kupamérkőzések mellett nyolc alkalommal az Európa Liga selejtezőjében is pályára lépett. A kezdőcsapat tagjaként egy-egy gólpasszal vette ki a részét a Levski Sofia és a Brøndby IF búcsúztatásából. A harmadik idényben csapattársa volt Mirko Ivanovski is a dalmát klubban, akit így ismerősként üdvözölhet Diósgyőrben.

Az előző télen visszatért Olaszországba, és Salernóban kiharcolta csapatával a bennmaradást, ősszel viszont a több játéklehetőség érdekében Finnországba igazolt. A bajnokság befejezése után szabaddá vált, és tavasszal már a DVTK mezében láthatjuk.

Hysen Memolla 2017 szeptemberében debütált az albán válogatottban, amit azóta két újabb alkalom követett. Egy időre kimaradt a keretből, de idén októberben és novemberben ott ült a kispadon a törökök, andorraiak, franciák ellen.

Hysen Memolla a DVTK első téli szerzeménye Forrás: dvtk.eu

„Nagyon örülök, hogy részese lehetek a DVTK-családnak - mondta el Hysen Memolla. - Ígérem, hogy a legjobb tudásom szerint fogom majd segíteni a klubot, hogy elérje a kitűzött céljait. A vasárnapi szezonzáró mérkőzést a lelátóról szurkoltam végig, csodálatos ez a stadion, fantasztikus a szurkolótábor. Bízom benne, hogy sok boldog pillanatot élünk majd át együtt."

„Nagyon örülök, hogy Hysen Memolla hozzánk szerződött, hiszen személyében védelem bal oldalára egy olyan játékost tudtunk igazolni, aki nagyon agresszív, igazi párharckereső játékos és hatékonyan tudja támogatni a szélen a támadásokat - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Olasz és albán állampolgársággal is rendelkezik és már háromszoros albán válogatottnak mondhatja magát. Leigazolása előtt a teljesítményét nem csak a videó elemzések alapján térképeztük fel, hanem sikerült egyéb információkat is begyűjteni róla, hiszen a Hajduk Splitben játékostársa volt Mirko Ivanovski és Futács Márkó is. A Finnországban mutatott játékával kapcsolatban pedig Árki Gábor volt a segítségünkre, aki korábban játszott ott, és a kapcsolatai révén utána tudtunk érdeklődni. Mindenki megerősítette azokat az információkat, amik a videók alapján megfogalmazódtak bennünk is. Mindenképpen erősítés lesz a számunkra."