Társoldalunk:

Klopp után most Guardiola lett dühös a Premier League-re

2019.12.25. 10:19

Pep Guardiola, a Manchester City edzője gúnyos levélben köszönte meg az Angol Labdarúgó-szövetségnek, hogy az erőltetett ünnepi menetrenddel tönkretették játékosai karácsonyát.

A bajnoki címvédő manchesteri csapat december 27-én a Wolverhamptonhoz látogat, majd december 29-én, 46 órával később a Sheffield United csapatát fogadja. Ezt követően január 1-én az Everton ellen lép pályára Guardiola csapata, majd három nappal később jön a Port Vale elleni FA-kupa párharc, végül január 7-én jön a Manchester United elleni meccs a Ligakupa elődöntőjében. 

Pep Guardiola úgy érzi, kifacsarják a játékosaitForrás: AFP/Lindsey Parnaby

A katalán mester érthetően nem elégedett az ünnepi menetrenddel, ami teljesen kifacsarja a játékosait, akik így a karácsonyt sem tölthetik a családjaikkal.

„December 24-én is edzünk, majd 25-én pihenőnap, karácsony második napján újra edzés, utána pedig már meccsnap. Írtam egy levelet a Premier League-nek, köszönetet mondtam a meccsekért. Majd a Wolverhampton elleni mérkőzés után elfogyasztjuk az ünnepi vacsorát, aztán már készülhetünk a Sheffield United ellen" – mondta katalán mester a Leicester City elleni találkozó után.

Van igazság abban, amit Guardiola mond, azonban Angliában óriási hagyománya van az ünnepi mérkőzéseknek, így amikor a katalán mester elvállalta a City irányítását, akkor tisztában kellett lennie azzal, hogy mire vállalkozik. Csakúgy mint a játékosoknak, akik Angliába mentek futballozni.

Nem Guardiola az első, aki kritizálja a Premier League karácsonyi erőltetett menetrendjét. Az Arsenal 22 évig irányító Arséne Wenger éveken keresztül kampányolt a karácsonyi szünetért. Legutóbb pedig Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere kritizált a szövetséget, amiért csapatának 41 nap alatt 13 meccset kell játszania.

Embertelen sorozat: 41 nap alatt 13 meccset játszik a BL-címvédő Liverpool

Embertelen sorozat előtt áll a Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool FC, amely november 23. és január 2. között 13 meccset fog játszani. Jürgen Klopp csapata ez idő alatt pályára lép a Premier League-ben, a BL-ben, az angol Ligakupában és a katari klubvilágbajnokságon. Az utóbbi sorozatot ráadásul csak úgy tudja vállalni, hogy két csapatot fog indítani két különböző, de egy időpontban esedékes kupakiírásban.