Kassai Viktor visszavonult

Champions League: Real Madrid vs Bayern Munich FOOTBALL
Kassai Viktor 322. első osztályú mérkőzésére készül szombaton
Vágólapra másolva!
Befejezte pályafutását Kassai Viktor futballbíró, aki 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett.

"Harmincéves játékvezetői pályafutást fejezek be, hogy új kihívások elé tekintsek. Húsz évet töltöttem a magyar élvonalban, a nemzetközi mérkőzéseken pedig lényegében minden összejött, amit célul tűzhettem ki. Három évtized hosszú idő. Úgy döntöttem, hogy kezdődjön egy új korszaka az életemnek. Nem szeretnék eltávolodni a labdarúgástól, a sportvezetésben képeztem magam az elmúlt időszakban, és bízom benne, hogy sikeres lehetek ezen a területen is" - idézte magyar szövetség honlapja Kassait.

A 44 éves játékvezető egyúttal köszönetet mondott a szövetségnek, a vezetőknek, a pályatársaknak, akik segítették, hiszen - megfogalmazása szerint - nélkülük nem érhette volna el a sikereket.

Kassai Viktor az elmúlt közel másfél évtized egyik kiemelkedő játékvezetője volt Forrás: AFP/FP or licensors/Gabriel Bouys

Kassai mellett szintén visszavonul asszisztense, Ring György. Partjelzőként Ring 285 NB I-es találkozón működött közre, a 2011-es BL-döntő mellett részt vett két Európa-bajnokságon és a 2016-os klubvilágbajnokságon is.

Kassai 1999 óta vezetett élvonalbeli mérkőzéseket, idén novemberben 322. NB I-es meccsével megdöntötte Szabó Zsolt rekordját,

végül 323 találkozóval zárt. Nemzetközi szinten 2008-ban robbant be, amikor tartalékként már részt vett az Eb-n, majd ő fújta a sípot a pekingi ötkarikás játékok döntőjében.

A 2010-es világbajnokságon négy meccset kapott, köztük a spanyol-német elődöntőt, egy évvel később pedig pályafutása csúcspontjaként

ő dirigálta a Barcelona-Manchester United BL-döntőt.

Ebben az esztendőben a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) a legjobb bírónak választották.

A sportember karrierjének legnagyobb tévedése nagyban hozzájárult a gólvonal-technológia bevezetéséhez, mivel a 2012-es Európa-bajnokságon, a második mérkőzésén, az ukrán-angolon nem adta meg a hazaiak találatát, noha a labda túljutott a gólvonalon. Emiatt nem kapott újabb feladatot a tornán.

Külföldön is hír:

Kassai a hiba ellenére 2013-ban a BL-ben, 2016-ban pedig az Európa-ligában vezetett elődöntőt, utóbbi évben bíráskodhatott a kontinensviadalon is, ő kapta ráadásul a francia-román nyitómeccset, a döntőben pedig - akárcsak a BL-fináléban - negyedik játékvezetőként működött közre.

Szintén sporttörténelmi jelentőségű, hogy első játékvezetőként vette igénybe a videobíró segítségét a 2016-os klubvilágbajnokságon.

KASSAI VIKTOR:
Születési hely, idő: Tatabánya, 1975. szeptember 10.
Foglalkozása: kereskedelmi vezető
Játékvezetői vizsga helye, ideje: Bicske, 1990 júniusa
Első mérkőzése partjelzőként: Szárliget–Óbarok, 1990. június
Első mérkőzése játékvezetőként: Kecskéd–Vértessomló ifjúsági, 1991. október
Első felnőtt mérkőzése: Ászár–Császár, 1993. április 11.
Országos kerettagság kezdete: 1997 júliusa
Első NB I-es mérkőzése: Zalaegerszeg–BVSC, 1999. március 20.
Utolsó NB I-es mérkőzése: Debreceni VSC–Budapest Honvéd, 2019. december 7.
FIFA-kerettagság kezdete: 2003. január 1.
Első nemzetközi mérkőzése: Plovdiv–Kelet-Szlovákia, UEFA Regions Cup, 2000. október 24.
Utolsó nemzetközi mérkőzése: Atlético Madrid–Lokomotiv Moszkva, BL-csoportmérkőzés, 2019. december 11.
Nemzetközi tornák:
2005: U19-es Európa-bajnokság, Észak-Írország
2007: U20-as világbajnokság, Kanada
2008: Európa-bajnokság, Ausztria és Svájc (tartalékként)
2008: olimpia, Peking, ő volt a döntő játékvezetője
2009: U17-es világbajnokság, Nigéria
2010: világbajnokság, Dél-afrikai Köztársaság. A csoportkörben a Brazília-Koreai NDK és az Uruguay-Mexikó találkozókat, a nyolcaddöntőben a Ghána-Egyesült Államok, az elődöntőben a Spanyolország-Németország mérkőzést vezette.
2011: Bajnokok Ligája-döntő
2012: Bajnokok Ligája-elődöntő
2012: Európa-bajnokság, Lengyelország és Ukrajna. A csoportkörben a Spanyolország-Olaszország és az Ukrajna-Anglia meccset vezette, utóbbin nem adta meg a hazaiak gólját - noha a labda túljutott a gólvonalon -, emiatt nem kapott újabb feladatot.
2013: Bajnokok Ligája-elődöntő
2013: U20-as világbajnokság, Törökország
2016: A Bajnokok Ligája-döntőben negyedik bíróként tevékenykedett, a franciaországi Európa-bajnokságon pedig ő vezette a Franciaország-Románia nyitómérkőzést, továbbá az olasz-svéd csoporttalálkozót és a német-olasz negyeddöntőt, a döntőben pedig negyedik bíróként működött közre.
2016: Európa Liga-elődöntő
2016: FIFA klubvilágbajnokság-elődöntő
2017: U20-as világbajnokság, Koreai Köztársaság

Elismerés:
A világ legjobb játékvezetője (IFFHS, 2011)