Bundesliga-csapat ellen is pályára lép az FTC januárban

FTC Espanyol Európaliga focimeccs
Négy mérkőzést játszik a spanyolországi edzőtáborban a Fradi
Vágólapra másolva!
A bajnoki címvédő FTC labdarúgócsapata január 7-én kéthetes edzőtáborba indul a spanyolországi Benidorm városába. Ott három német és egy román együttes biztosan vár majd Szergej Rebrov csapatára, köztük a Bundesliga-újonc Union Berlin - olvasható a klub hivatalos oldalán.

Az előzetes program alapján négy felkészülési mérkőzés biztosan vár majd az FTC-re. Fontos kiemelni, hogy mint minden esetben, ez ezúttal is csak tervezett program, amely még több szempontból is változhat.

Négy mérkőzést játszik a spanyolországi edzőtáborban a Fradi Forrás: Koncz Márton - Origo

A fővárosi együttes január 11-én, szombaton a német élvonal 11. helyén álló Union Berlinnel csap össze, majd ezt követően 16-án, csütörtökön a Bundesliga 2-ben szereplő Hannoverrel mérkőzik meg.

Január 20-án, a hazautazás előtti hétfői napon két találkozó is vár a csapatra: a román első osztályú Kolozsvár után ismét egy német másodosztályú csapat, a Wehen ellen lép pályára a bajnoki címvédő.