Társoldalunk:

A Manchester City egy félidő alatt elintézte a Unitedet - videó

2020.01.07. 22:55

Az angol Ligakupa keddi elődöntőjének első párharcában a Mancester City idegenben győzte le a városi rivális United csapatát, alighanem formalitássá téve ezzel a január 29-i visszavágót.

Pedig Ole Gunnar Solskjaer csapata kezdett jobban, az első negyedórában az MU akarata érvényesült, ez azonban inkább csak labdabirtoklsában, mintsem helyzetekben mutatkozott meg. A vendégek ellenben első lehetőségüket gólra váltották, a 17. percben Bernardo Silva néhány igazítás után bődületes gólt lőtt a felső sarokba.

Innentől teljesen átvette az irányítást a City, sorra vezette a veszélyes támadásokat, a 33. percben pedig meg is duplázták az előnyüket: Bernardo Silva ezúttal előkészített, nagyszerű ütemben ugratta ki Mahrezt, aki higgadtan eltollta a labdát a kifutó De Gea mellett, és az üres kapuba gurított.

Szünet előtt nem sokkal még De Bruyne csinált bohócot Jonesból, és bár lövését a spanyol kapus bravúrral hárította, a kipattanó Pereiráról a saját kapujába pattant.

Szünet után érezhetően visszavett a ManCity, magabiztosan járatták a labdát a vendégek - a hazai játékosok közül többe el is veszítették a fejüket, több sportszerűtlen, és kemény belépőt is bemutattak. A 70. percben aztán Rashford ébresztette fel az Old Trafford közönségét és Guardiola alakulatát is, egy labdaszerzés után az angol támadó lépett el védőitől és lőtte ki a hosszú sarkot.

A hatalmas hazai rohamok azonban elmaradtak, ahogyan a City is megelégedett a kétgólos előnnyel, így az eredmény már nem változott. A sorozat címvédője így megnyugtató előnyből várhatja a január 29-i visszavágót, amellyel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy az idegenbeli gólok a rendes játékidőben nem számítanak.