Vágólapra másolva!
Ernesto Valverde, a Barcelona edzője szerda este beszélt a sajtó képviselőinek, csütörtökön Dzsiddában játszik a Barcelona az Atlético Madriddal, a győztes a Reallal találkozik a vasárnapi döntőben, miután Zidane csapata szerdán nyert a Valencia ellen.

Ernesto Valverde nem kertelt, elmondta, hogy ő jobban szereti a hagyományos lebonyolítást, majd hozzátette, csak a pénz miatt kell a világ másik felén focizniuk.

Ernesto Valverde egyelőre nem örül az új rendszernek Forrás: AFP/Lluis Gene

Szaúd-Arábiában négyesdöntőt redneznek, amelyen a bajnokság első két helyezettje és a Spanyol Király-kupa két döntőse szerepel. Hagyományosan augusztusban rendezték eddig a Szuperkupát, a bajnok és a kupagyőztes részvételével.

"A legfontosabb üzenet, hogy labdarúgás üzlet lett, így pedig a bevétel a legfontosabb. Ez az oka annak, hogy most itt vagyunk" - mondta Valverde. - A lebonyolítás teljesen más, mint amihez hozzászoktunk, mindig ez volt az első trófea a szezonban, ezzel kezdődött az idény. Most megváltozott, de majd meglátjuk, ha vége van, majd elmondom a véleményem."

Többen ellenezték Spanyolországban, hogy Szaúd-Arábiában legyenek a meccsek, a papírokat csak azután írták alá, hogy biztossá vált, nők is lehetnek majd a meccseken. A kupagyőztes Valencia is megszólalt, ugyanis nekik jutott a legkevesebb pénz, kétmillió euró, miközben az Atlético három, a Barca és a Real hat-hat milliót kap.