Joachim Löw meglepően nyilatkozott a hazai Eb-rendezésről

Joachim Löw, német fociválogatott
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya sajtóértekezletet tart Hamburgban 2019. szeptember 5-én. Németország másnap Hollandia ellen játszik Európa-bajnoki selejtező mérkőzést
Vágólapra másolva!
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya örül annak, hogy mindhárom csoportmérkőzésüket Münchenben játszhatják a nyári Európa-bajnokságon, sportszakmai szempontból azonban némi kockázatot is lát ebben.

"Ezek ünnepnapok lesznek a szurkolóink számára, a jó hangulat garantált és ez előnyt jelent, de ettől nem feltétlenül leszünk jobb helyzetben az ellenfeleinknél" - jelentette ki az 59 éves szakember a goal.com-nak adott interjújában.
Löw kiemelte, hogy a világbajnok franciák és az Eb-címvédő portugálok is "tipikus kontracsapatok", melyeknek lételeme az ellentámadás. "Ha megpróbálunk mezőnyfölényt kialakítani, annak a franciák csak örülnek" - mondta Löw.

Joachim Löw szerint a hazai pálya nem lesz feltétlenül előny Forrás: MTI/EPA/David Hecker

A német válogatott az Eb F csoportjában június 16-án a francia együttest, június 20-án pedig a portugál csapatot fogadja. A kvartett negyedik tagjának kilétére a márciusi pótselejtezők után derül fény. Ha a magyar válogatott sikerrel veszi két pótselejtezős meccsét, akkor ebbe a csoportba kerül és június 24-én csap össze a németekkel az Allianz Arénában.

- fogalmazott Löw, hozzátéve, hogy szerinte a német válogatott jelenleg nem tartozik az Európa-bajnokság esélyesei közé, de egy ehhez hasonló tornának mindig "megvan a maga dinamikája".

A június 12-én kezdődő Eb-t 12 ország egy-egy városában rendezik, Budapesten három csoportmeccs mellett június 28-án egy nyolcaddöntőt rendeznek. Ha a magyarok kijutnak a kontinenstornára, akkor a portugálokkal és a franciákkal a Puskás Arénában játszhatnak.