Vágólapra másolva!
A skót élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hibernian FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy a szezon végéig szerződést hosszabbított a 20-szoros magyar válogatott kapussal, Bogdán Ádámmal.

A 32 éves kapus még tavaly november végén a januári átigazolási időszak kezdetéig szerződött a skót élvonalban szereplő Hibernian labdarúgócsapatához. Tétmérkőzésen ugyan még nem kapott lehetőséget, azonban a skót klub nyárig így is szerződést hosszabbított vele, mert az Edinburgh News Evening beszámolója szerint versenyhelyzetet teremtett az izraeli válogatott Ofir Marcianónak.

- nyilatkozta Bogdán Ádám a klub hivatalos honlapjának.

Bogdán Ádám remekül érzi magát Skóciában Forrás: Hibernian FC

„Ahogy novemberben is mondtam, természetes érzés volt számomra, hogy visszatértem a Hibernianhez.

Mindig reméltem, hogy meg tudjuk hosszabbítani a szerződésemet, az ajánlat pedig, hogy tartsak a csapattal a spanyolországi edzőtáborba, mindkét oldal törekvését mutatta" – tette hozzá a 20-szoros magyar válogatott kapus.

A skót lap beszámolója szerint a klub első keretéhez tartozó három kapus közül a Prestontól kölcsönvett Chris Maxwell elégedetlen a helyzetével, így mindenképpen távozni szeretne, ezért is volt égető szükség Bogdán Ádám megtartására.