Társoldalunk:

Elmaradhat a Real Madrid történelmi kupameccse

2020.01.21. 13:42

Nagy volt az öröm, amikor a harmadosztályú Unionistas de Salamanca csapatát összesorsolták a Real Madriddal a spanyol Király Kupában a legjobb 16 közé kerülésért. Egy nappal a mérkőzés előtt legalább ugyanakkora az ijedelem, hogy elmarad a mérkőzés.

A salamancai kiscsapat, amelyik jelenleg a kiesés elől menekül (osztályozós helyen áll) a harmadosztály, azaz a Segunda B II. csoportjában fennállása során első alkalommal mérkőzhetne meg a világ egyik leggazdagabb és legeredményesebb csapatával.

A szurkolók által alapított csapat megkapta a Realt Király-kupában

A Spanyol Labdarúgó-szövetség kedden elkészítette a Király-kupa 4. fordulójának párosításait. A címvédő Valencia, a tavalyi döntős FC Barcelona és a Real Madrid is harmadosztályú csapatot kapott. Utóbbi ellenfele, az Unionistas de Salamanca csapata lesz, melynek játékosai kitörő örömmel fogadták a sorsolás eredményét. Az Unionistas de Salamancát 2013-ban alapították.

A spanyol szövetség jóváhagyásának köszönhetően pedig mindezt saját pályán tehetné meg január 22-én.

Csakhogy egy nappal a találkozó előtt rengeteg hó esett Salamancában és környékén, úgyhogy másfél nappal a mérkőzést megelőzően így néz ki az Unionistas pályája: 

Az elmúlt napok hideg időjárása már eleve megviselte a pálya természetes gyepszőnyegét, amire most még rátett egy lapttál a hótakaró is. Ha már lapát: abból most a klub minden alkalmazottjának jut egy, most ugyanis az Unionistas minden hadra fogható alkalmazottja azon dolgozik, hogy szerda este 21 órára játékra alkalmassá tegyék a pályát.

A kupafordulóban egyébként nem az egyetlen meccs, amelyiknek veszélybe került a megrendezése, miután az Ibériai-félsziget fölött átvonulú Gloria nevű vihar a többi helyszínt sem kíméli. Így a mára kiírt három találkozó (Recreativo Huelva–Osasuna, Zaragoza–Mallorca, Sevilla–Levante) mindegyike kérdéses.

Így néz ki Girona:

Jobb nem kimenni az utcára:

Ez pedig a mindig napfényes Mallorca: