Társoldalunk:

Jürgen Klopp szembeszáll az angol szövetséggel

2020.01.27. 22:44

Jürgen Klopp nem fog leülni a Liverpool Shrewsbury Town elleni FA Kupa-párharcának megismételt mérkőzésén. A klub kiáll a német szakvezető mellett, aki azt mondja, az illetékesek figyelmét szeretné felhívni a téli szünet fontosságára.

A Bajnokok LIgája címvédője, egyben a Premier League jelenlegi listavezetője január 26-án 2-2-es döntetlent játszott a harmadosztályú Shrewsbury Town otthonában. Jürgen Klopp azon a mérkőzésen túlnyomórészt a tartalékokat küldte pályára, és ez a február 4-i megismételt mérkőzésen sem lesz másként. Az Anfield Roadon viszont nem Klopp ül majd a kispadon, hanem az U23-as csapat edzője, Neil Critchley. 

Klopp ugyanis már korábban közölte, hogy a február 3-9. közötti héten az első csapat minden játékosát szabadságra küldi, kötelező pihenést előírva nekik, és ebből nem fog engedni, sőt, ezt magára nézve is érvényesnek tartja.

"Itt most meghúztunk egy vonalat" – idézi a BBC Kloppot, aki megfogalmazása szerint lépésevel szeretné felhívni az angol szövetség (FA) és a Premier League figyelmét arra, hogy a játékosok egészségét az eddigieknél jobban szem előtt kell tartaniuk.

Jürgen Klopp eddig sem hagyta magát és eztán sem fogjaForrás: AFP/Anthony Devlin

A téli szünet egyre gyakoribb téma az angol fociban, de eddig legtöbbször talán a Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola emelte fel a legtöbbször a szavát. A csapatok - különösen a nemzetközi kupákban is érintettek - azt nehezményezik, hogy, míg máshol szünetel a bajnokság, addig nekik az ünnepi időszakban akár 48 órán belül is pályára kell lépniük egymást követő két találkozón.

Az FA azzal védekezik, hogy minden érintettel előre egyeztették a világ legrégebbi kupasorozatának menetrendjét, így Liverpoolban is tudták, hogy, ha eljutna a negyedik fordulóig, akkor mikor kell pályára lépniük. Ráadásul, ha a BL-szereplés megkívánja, elhalaszthatják a bajnoki mérkőzésüket az érintett csapatok, míg február közepén minden klubnak jut egy kéthetes pihenő, az FA Kupa ötödik fordulójában nem lesz újrajátszás, egy mérkőzésen dől el a továbbjutás sorsa "ezzel is időt szabadítunk fel a zsúfolt naptárban", mondják az illetékesek.

Az FA Kupa negyedik körének újrajátszása további három PL-csapatot érint, de a Newcastle United, valamint az egymás ellen pályára lépő Tottenham Hotspur és Southampton még nem jelezte a kifogását menetrend ellen.