Társoldalunk:

Győzött, de kiesett a Manchester United a City otthonában

2020.01.29. 22:46

A Manchester United ugyan idegenben 1-0-ra legyőzte a Manchester Cityt az angol Ligakupa elődöntőjének visszavágóján, de 3-2-es összesítéssel így is a bajnoki címvédő hazai csapat jutott be a március 1-i döntőbe, ahol az Aston Villa lesz az ellenfele.

Az Old Traffordon 3-1-re megnyert első felvonás kényelmes előnyt biztosított a Manchester Citynek, amelyik ennek ellenére meglehetősen erős összeállításban kezdte a mérkőzést: 

Lehetőségeihez képest (Marcus Rashford, Paul Pogba, Marcos Rojo, Scott McTominay és Timothy Fosu-Mensah is sérült) Ole Gunnar Solskjaer is erős kezdőtt rakott fel a pályára: 

A várakozásoknak és a két csapat aktuális formájának megfelelően (a City 51 ponttal második, míg a United 34-nel az ötödik a bajnokságban) a hazai csapat irányította a mérkőzést, a vezetést azonban a vendégek szerezték meg, miután Nemanja Matic remekül talált el egy elé kerülő labdát a 35. percben.

A Jesse Lingard által kiosztott dupla kötény, ami megelőzte a gólt eredményező szabadrúgást, szintén nem volt csúnya: 

Tény azonban, hogy az első félidőt ennek ellenére is a City uralta, és, ha Raheem Sterling gólját nem érvénytelenítik les miatt, akkor ez az eredményben is megmutatkozott volna. 

A második félidőre Solskjaer lecserélte a szezon egyik felfedezettjét, az ezen az estén szinte észrevehetetlen Mason Greenwoodot, akinek a helyére Daniel James állt be. A 76. percben Matic közel került hozzá, hogy pozitívból negatív hős legyen: a City térfelén meglökte a mellette meginduló Gündogant, a játékvezető pedig sárgát adott a mozdulatért, és, miután a szerbnek már volt egy ilyen lapja, mehetett az öltözőbe. 

A két manchesteri csapat párharcában ez volt sorozatban a negyedik mérkőzés, amit az adott párosításban a vendégek nyertek meg. 

Eredmény, Ligakupa, elődöntő, visszavágó:
Manchester City–Manchester United 0-1 (0-1)
gólszerző: N. Matic 35.
piros lap: N. Matic 76.
továbbjutott a Manchester City 3-2-es összesítéssel. A City ellenfele az Aston Villa lesz a március 1-i döntőben a londoni Wembley Stadionban.