Már négy játékosát elveszítette a Fradi 2001-es bajnokcsapata

Vágólapra másolva!
Halgas Tibor kedd esti halálával mér négy játékos hiányzik a Ferencváros 2001-es bajnokcsapatából. Az egykori focista autóbalesetben veszítette életét Budapesten, a Ferihegyi úton. A tragédiát egy felelőtlenül és szabálytalanul előző taxis okozta, akinek jogosítványa sem volt, ugyanis vezetői engedélyét a büntetőpontjai miatt bevonták - írja a Blikk.

A Ferencváros 2000–2001-es bajnokcsapatából négyen már nincsenek közöttünk. Halgas Tiboron kívül Nagy Norbert és Gajda István is autóbalesetben hunyt el. A 16-szoros válogatott Nagy 2003 májusában, Szombathely határában, a DVTK-ban és a Siófokban is megforduló Gajda pedig 2011 novemberében az M7-es autópályán, a pákozdi pihenőhely közelében szenvedett tragikus kimenetelű közlekedési szerencsétlenséget.

Halgas Tibor 38 éves volt Forrás: dvtk.eu

A Fradin kívül a ZTE-ben és a Békéscsabában is védő Vámos János 2019 februárjában halt meg.

„Még belegondolni is borzasztó ebbe. Igazán csak ilyenkor tudatosul bennem, hogy nem tudjuk, meddig tart az életünk, sajnos bármelyik pillanatban véget érhet" – mondta a Blikknek Gyepes Gábor (38), a Fradi 26-szoros magyar válogatott korábbi védője. „Tibi halála azért is rázott meg különösen, mert velem egykorú volt. Borzasztó érzés, hogy már nincs köztünk, ahogy Norbi, Pista és Jani elvesztésére gondolni is nagyon felkavaró."