Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában a Paksi FC hazai pályán 2-0-ra kikapott a Puskás Akadémiától. A Tolna megyei csapatnak nem sok esélye volt a pontszerzésre, ugyanis több mint egy félidőt kettős emberhátrányban játszott, mivel Pintér Csaba játékvezető a 38. percben szövegelésért kiállította Könyves Norbertet, egy perccel később pedig Böde Dánielnek mutatott fel jogtalan piros lapot.

Pintér Csaba játékvezető munkássága egész biztosan beszédtéma lesz az MLSZ keddi fegyelmi ülésén, amikor a paksi játékosok eltiltásáról döntenek majd.

A 38. percben a Paks támadója, Könyves Norbert faultolt egyet a felcsúti tizenhatoson belül, mire a játékvezető kifelé szabadrúgást ítélt. Könyves nehezen tudta feldolgozni az ítéletet, ezért elkezdett reklamálni, amiért Pintér felmutatta neki a sárga lapot. Ezt követően Könyves teljesen kikelt magából, és letámadta a játékvezetőt, aki azonnal leküldte a pályáról a paksi támadót.

Nem tisztünk Könyves Norbertet mentegetni, de jobb játékvezetői kommunikációval ezt az esetet meg lehetett volna úszni egy sárga lappal is.

Ami viszont egy perccel később történt, arra nincs mentsége a játékvezetőnek. Szakály Dénes félpályánál történő szabálytalansága után Yoell Van Nieff maradt lent a földön, a játékosok pedig megrohamozták a játékvezetőt. A tömegjelenetben Szolnoki Roland és Böde Dániel szólalkozott össze. Böde gesztikulálás közben hozzáért Szolnoki mellkasához, aki akkorát esett, mintha kiütötték volna egy bokszmeccsen.

Pintér Csaba nem is láthatta az esetet, mert éppen másfelé fordult, mégis gondolkodás nélkül felmutatta Bödének a sárga lapot, majd néhány pillanattal később neki is villant a piros a teljesen jogos reklamálás után.

Az eset érdekessége, hogy a találkozó után az M4Sport a Facebook-oldalán közétett egy videót Böde kiállításáról, amelyben jól látható, hogy Szolnoki a földön fekve mosolyog a kispad felé, amikor kiderül, hogy Böde Dánielnek el kell hagynia a pályát.

A Paks csapatkapitánya ősszel már letöltött egy hárommeccses eltiltást, mivel a ZTE elleni meccsen ütésért kiállította a játékvezető. Böde most visszaesőnek számít, ami azt jelenti, hogy ha az MLSZ fegyelmi bizottsága nem veszi figyelembe az M4Sport videóját – ami Böde ártatlanságát bizonyítja – akkor komoly eltiltásra számíthat.