Társoldalunk:

Akár a Premier League-ből is kizárhatják a Manchester Cityt

2020.02.15. 11:45

Pénteken az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) két idényre kizárta a Manchester City csapatát az európai kupasorozatokból, emellett 30 millió euróra büntette, amiért a klub hazudott és megsértette a pénzügyi fair play-szabályt. Ráadásul úgy néz ki, a Premier League-ből is kizárhatják a címvédőt.

A vizsgálat szerint a City 2012 és 2016 között hamis szponzori szerződésekkel támasztotta alá, hogy a kiadása nem volt több a bevételénél, és így nem szegte meg a fair play-szabályt. Az UEFA ítélete nem jogerős, a csapat a Sportdöntőbíróságnál (CAF) fog fellebbezni.

Különböző angol lapok szerint az angol szövetség is súlyos büntetést szabhat ki a Cityre. A Daily Star úgy tudja, a pontlevonás lenne a legenyhébb retorzió, viszont a Premier League-ből való kizárás sem elképzelhetetlen, a PL-licensz egyik feltétele ugyanis a pénzügyi átláthatóság, melynek alátámasztó dokumentumainak meg kell egyezniük azokkal, amelyeket az adott klub az UEFA-nak is bemutat. Ezekről pedig ugye kiderült, hogy hamisak, tehát a liga felé is fals információkat prezentált az együttes a vizsgált időszakban.