Vágólapra másolva!
A magyar válogatott középpályást, Kleinheisler Lászlót végig a pályán tartó NK Osijek hazai pályán legyőzte a horvát bajnokság sztárcsapatát, a Dinamo Zagrebet.

Az eszékiek gólját Mirko Maric szerezte a 77. percben 11-esből. Az Osijek ekkor már emberelőnyben volt, miután a játékvezető a 67. percben második sárga lappal kiállította a Dinamo osztrák védőjét, a korábban a Ferencvárosban is megforduló Emir Dilavert. A ráadásban még egy zágrábi védő, Petar Stojanovic is piros lapot kapott.

Az eszéki csapat győzelmével egy helyet előre lépve feljött a tabella harmadik helyére, és csak három ponttal van lemaradva a második helyezett Hajduk Splittől, továbbá immár húsz bajnoki mérkőzés óta veretlen hazai pályán. A címvédő, és ősszel a Bajnokok Ligájában szereplő Dinamo 14 bajnoki mérkőzés után szenvedett újra vereséget, de miután 12 pont az előnye a Hajdukkal szemben, valójában semmi sem veszélyezteti az újabb bajnoki címét.