Társoldalunk:

Gulácsi Péter elképesztő védései az őrületbe kergették José Mourinhót

2020.02.20. 05:34

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek szerdai játéknapján az RB Leipzig Gulácsi Péter bravúrjainak és Timo Werner góljának köszönhetően Londonban, a Tottenham otthonában győzött 1-0-ra, és tett nagy lépést a továbbjutás felé. Az Atalanta hazai pályán ennél is nagyobb különbséggel, 4-1-re verte a Valenciát, Gian Piero Gasperini csapata így fél lábbal már a legjobb nyolc között érezheti magát. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai!

José Mourinho, a Tottenham menedzsere a tőle megszokott módon értékelt a lefújás után. Az eredmény miatt nyilván csalódott vagyok, de a párharc továbbra is nyitott. Nem mi vagyunk az első csapat, amelyik hazai pályán elveszítette az első mérkőzést, de hányszor előfordult már korábban, hogy ezt követően mégis továbbjutott?  Mi is ezt szeretnénk, miért ne sikerülne? Ezen a meccsen is mindent megtettek a fiúk, megvoltak a helyzeteink, biztos vagyok benne, hogy Németországban is meglesznek, és ha egy kicsit jobban koncentrálunk a befejezéseknél, továbbjuthatunk."

A portugál szakember szerint az RB Leipzig könnyebb helyzetben volt csapatánál, hiszen a fáradt játékosok helyére olyan minőségi cseréket tudott beküldeni, mint Poulsen, Haidara, vagy Forsberg, neki viszont a sérülések miatt meg volt kötve a keze a cseréket illetően.  "Mindenki tudja, mennyire hiányzik Szon, vagy éppen Kane a keretből, Lucas Mourának és Bergwjnnek fáradtan, több meccsel a lábában kellett végigjátszania ezt a találkozót is.  Ettől függetlenül remekül futballoztak, ahogyan Giovani Lo Celso is."

Bár csapata kikapott, bravúrjainak köszönhetően a Tottenham kapusát, Hugo Llorist választották az RB Leipzig elleni mérkőzés legjobbjánakForrás: AFP/Glyn Kirk

A vereség ellenére a mérkőzés legjobbjának a több bravúrt bemutató Hugo Llorist választották, a francia világbajnok kapus ennek ellenére érthetően csalódottan nyilatkozott. "Fáj a vereség, ennek ellenére a 0-1 még mindig jobb, mint ha több góllal kaptunk volna ki.  Nekünk is megvoltak a helyzeteink, főleg az utolsó 20 percben futballoztunk jól - azt a játékot kell átmenteni a visszavágóra is, akkor megfordíthatjuk a párharcot. Felesleges a sérüléseken és a hiányzókon keseregni, attól nem lesz jobb a helyzetünk. Ez egy ilyen szezon, a maga nehézségeivel, de együtt, csapatként átlendülhetünk ezeken a dolgokon, és ha mindenki a tudása legjavát nyújtja Lipcsében, továbbjuthatunk."

A meccs védését mégsem ő, hanem a magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter mutatta be Lo Celso szabadrúgásánál: 

A győztes gólt szerző Timo Werner természetesen boldogabb volt a lefújás után. "Jó meccset játszottunk, végig kézben tartottuk a találkozót. Fontos volt, hogy a vezetésünk után is stabil lábakon állt a védelmünk, és a Tottenham rohamai ellenére megőriztük az előnyünket, ami kedvező helyzetbe hozott minket a párharcban. Tisztában vagyok vele, hogy kihagytam nagy helyzeteket, ettől függetlenül én akartam lőni a 11-est. Örülök, hogy bement, magam és a csapat miatt is. Büszke vagyok a társaimra és a klubra, mert ebben a stadionban, ennyi néző előtt nagyon nehéz nyerni, nekünk mégis sikerült. Fiatal csapat vagyunk, még rutint kell szereznünk a Bajnokok Ligája ezen szakaszában, de az ilyen meccsek és győzelmek még inkább összekovácsolnak minket."

A vendégek edzője, Julian Nagelsmann elárulta a siker egyik legfontosabb receptjét, valamint azt is, hogy a Spurs mire számíthat majd Lipcsében. "Mindig öröm, ha nem kapsz gólt, főleg a sorozat kieséses szakaszában. Megpróbáltuk már a saját térfelén letámadni és megzavarni a Tottenhamet, ez legtöbbször sikerült is, hibára kényszerítettük az ellenfelet, ez volt az egyik kulcsa a győzelmünknek. Ugyanebben a felfogásban lépünk majd pályára a visszavágón is, nem fogjuk őrizni az előnyünket, az öngyilkosság lenne. És a szurkolóink sem azt szokták meg tőlünk, hogy védekezünk, megpróbáljuk kihasználni a hazai pálya előnyét, és tovább írni a klub történelmét."

Julian Nagelsmann (b) csapata idegenben tréfálta meg José Mourinho Tottenhamjét, ám szó sincs arról, hogy a visszavágón az egygólos előny megtartására törekedne majdForrás: AFP/Adrian Dennis

A fiatal edző nem beszélt mellé, az RB Leipzig története során először élte túl a csoportkört, és Londonban aratott győzelmével valóban minden esélye megvan arra, hogy a negyeddöntőben is ott legyen. Ez pedig újabb mérföldkő lenne az egyesület életében. Az előző kiírásban a Tottenham döntőt játszott, mi pedig most a saját otthonában vertük meg őket. Ennél nagyobb büszkeség és motiváció aligha kell nekünk a folytatásra." 

Az Atalanta és a Valencia joggal örülhetett egymásnak a decemberi sorsolás után, a két hasonló játékerőt képviselő csapat első meccse után azonban az olaszok óriási lépést tettek a továbbjutás felé. Büszke vagyok a csapatomra, ennek ellenére még csak a munka felét végeztük el, így nincs itt az ünneplés ideje"  - kezdte értékelését az Atalanta mestere, Gian Piero Gasperini. "Bőven megvoltak a lehetőségeink, hogy még ennél is több gólt lőjünk, ettől függetlenül a 4-1 remek eredmény a számunkra. A bekapott gól miatt, mondjuk csalódott vagyok, és sajnos néha talán túlságosan is eufórikus állapotba kerültünk, pontatlanok voltunk, ezt a visszavágón nem engedhetjük meg magunknak, mert a Valencia a szenvedélyes közönsége előtt ezeket a lehetőségeket biztosan megbünteti.  Idegenben is nyerni akarunk, nem szenvedve akarok továbbjutni. A védelmünkből nagyon hiányzott a bemelegítés alatt megsérülő Berat Djimsiti, ez kissé felforgatta az előzetes elképzeléseinket. Remélem, a visszavágón már számíthatunk rá. Ha a kontráink három hét múlva is ennyire veszélyesek lesznek, és néhány szituációban higgadtabbak maradunk, akkor tovább írhatjuk ezt a történetet." 

Gian Piero Gasperini a rá jellemző módon, ezer fokon égett az oldalvonal mellett a Valencia elleni BL-nyolcaddöntőnForrás: AFP/Vincenzo Pinto

A meccs legjobbja, a duplázó Hans Hateboer szerint mindenki számára emlékezetes marad a klub történetének első Bajnokok Ligája-nyolcaddöntője. "Különleges, felejthetetlen emlék marad ez a meccs személy szerint nekem is, de szerintem a csapattársak és a drukkerek számára egyaránt. Boldog vagyok, hogy a két gólommal ilyen nagy győzelemhez segítettem hozzá az egyesületet, de egy percig sem hihetjük el, hogy továbbjutottunk, kőkemény meccs vár még ránk a Mestallában. 

A csapat kapitánya, Alejandro „Papu" Gómez egyetértett a holland játékos szavaival. "Ez az este örökké velünk marad, hihetetlen, hogy Bergamóból 45 ezer ember eljött miattunk Milánóba, és együtt élhettük meg ezt a sikert.  Tudtuk, hogy mik a Valencia gyenge pontjai, ki is használtuk ezeket. Nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, de azt is el kell ismerni, hogy az ellenfelünknek is voltak óriási helyzetei, amelyeket szerencsére kihagytak, vagy a kapusunk védett bravúrral. Ez a kockázat azonban benne van a bátor támadójátékunkban, idegenben is így kell futballoznunk, akkor nem kerülhetünk bajba. 

A Valencia edzője, Albert Celades éppen a kihagyott helyzetek miatt bosszankodott. "Amellett, hogy gratulálnunk kell az Atalantának,  talán nem mondok túl nagy őrültséget azzal, hogy akár 4-3, vagy 4-4 is lehetett volna a végeredmény. Nem lehetőségeket, ziccereket dolgoztunk ki, de sajnos ezen az estén szinte semmi nem sikerült.  Mégsem ezért, hanem a hátul elkövetett óriási hibákért bűnhődtünk igazán, amelyek korábban egyáltalán nem voltak ránk jellemzőek. Mindez egyrészről bosszantó, másrészt viszont bizakodásra adhat okot, hiszen nem kell csoda a továbbjutásunkhoz, csupán nagyobb koncentráció a befejezéseknél."

A helyzetek minőségét vizsgáló xG-mutató is alátámasztja a szakember szavait, a nagyobb lehetőségei a Valenciának voltak - egy dolog azonban a statisztika, és egy teljesen más a végeredmény.

Ha csak a helyzetek minőségét nézzük, a Valenciának nyernie kellett volna az Atalanta ellen - mégis az olaszok győztek 4-1-reForrás: https://twitter.com/Caley_graphics

Az idegenbeli gól ettől függetlenül fontos lehet, ezt a második labdaérintéséből Gyenyisz Cserisev szerezte. "Egymás hibáiból éltek a csapatok, sajnos az Atalanta könyörtelenül kihasználta a mieinket, mi pedig nem voltunk olyan határozottak a kapujuk előtt, mint ők. Ettől függetlenül a futball mindig megadja a visszavágás lehetőségét, nem adjuk fel, és mindent megteszünk, hogy megfordítsuk a párharcot.  

Hosszabbítás

Végül jöjjenek a játéknap érdekességei:

  • José Mourinho 150. alkalommal ült BL-meccsen aktuális csapata kispadján, amellyel negyedik az örökranglistán Sir Alex Ferguson, Arséne Wenger és Carlo Ancelotti mögött.
  • A portugál mester harmadszor kapott ki csapatával a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában az első meccsen hazai pályán: a 2005/2006-os idényben a Chelsea (nyolcaddöntő), a 2010/2011-esben a Real Madrid (elődöntő) menedzsereként egyaránt a Barcelonától szenvedett vereséget, a végén mindkétszer búcsúzott is a további küzdelmektől
  • Timo Werner eddigi összes BL-gólját, szám szerint hetet, idegenben szerezte
  • Az Atalanta idei 12 Bajnokok Ligája-gólját tíz játékos szerezte - ebben az összevetésben ez abszolút rekordnak számít a mostani sorozatban
  • Az RB Leipzig edzője, Julian Nagelsmann 32 évesen és 211 naposan a legfiatalabb edző lett, aki a BL egyenes kieséses szakaszában irányította csapatát - a német szakember Domenico Tedescót előzte meg, aki 33 évesen és 161 naposan tartotta ezt a rekordot, amikor a Schalke menedzsereként a Manchester City ellen meccselt a nyolcaddöntőben

Hogy a Tottenhamnek és a Valenciának sikerül-e a fordítás, vagy az első meccsen előnybe kerülő RB Leipzig-Atalanta duó jut tovább, az a március 10-i visszavágókon kiderül.