Az osztrák negyedosztályba igazolt a 35-szörös válogatott focista

Halmosi Péter akció FOTÓ FOTÓTÉMA Közéleti személyiség foglalkozása sportoló SZEMÉLY
Budapest, 2011. augusztus 6. A szombathelyi Halmosi Péter vezeti a labdát a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában, a Vasas-Híd - Haladás Sopron Bank mérkőzésen a Illovszky Rudolf Stadionban MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
Az osztrák Landesligában szereplő Markt Allhauban futballozik nyárig a Haladás labdarúgócsapatának volt csapatkapitánya, Halmosi Péter - írja a vaol.hu.

Halmosi Péter szerződése tavaly június 30-én lejárt a Haladásnál, a középpályás idén januárban pedig bejelentette, felhagy a profi futballal.

A 41. évében járó korábbi 35-szörös válogatott futballista azonban akkor már jelezte, alsóbb osztályban szívesen játszana tovább. Nos, Halmosi három hete aláírt az osztrák negyedosztálynak megfelelő Landesligában szereplő, UFC Markt Allhau együtteséhez. A település mintegy ötven percre van Szombathelytől.

Halmosi Péter a Haladás mezében még 2011-ben Forrás: MTI/Földi Imre

"Miután megjelent az újságokban, hogy abbahagyom a profi focit, rengeteg magyar megye I-es és osztrák csapat megkeresett – mondta Halmosi Péter. – Végül a nyárig, azaz a bajnokság végéig az osztrák Landesligában szereplő Markt Allhau-hoz írtam alá. Újdonsült csapatom jelenleg a kiesés ellen küzd, de csupán egy pontra van a biztonságos helyektől. Egy magyar csapattársam van, de három horvát és egy szlovák futballista is erősíti a csapatot. Heti három edzésre és a meccsekre járok ki. Csapattársaim tudják ki vagyok, az osztrák újságok is nagy terjedelemben foglalkoztak az átigazolásommal."