A foci-Eb rendezését is átírhatja a koronavírus terjedése

Romania Soccer Euro 2020 Finals Draw UEFA football ROMEXPO
6090538 30.11.2019 A banner with EURO 2020 logo is seen before EURO 2020 finals draw, in Bucharest, Romania. Grigory Sysoev / Sputnik
Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának olasz tagja elmondta, egyelőre várakozó állásponton vannak, de figyelemmel kísérik a járvány terjedését, ami befolyásolhatja a nyári labdarúgó-Európa-bajnokság rendezését is.

"Egyelőre várakozó állásponton vagyunk. Valamennyi rendező országot figyelemmel követünk, és minden esetben az egyes kéréseknek megfelelően fogunk eljárni. De esemény csak akkor maradhat el, ha még rosszabbra fordul a helyzet" – mondta el Michele Uva, az európai szövetség végrehajtó bizottságának olasz tagja a Rai olasz állami televíziónak.

Az olasz főváros, Róma a június 12. és július 12. között sorra kerülő Eb egyik központi helyszíne, amelyik három csoportmérkőzésnek, köztük a torna nyitómérkőzésének (Olaszország–Törökország) és egy negyeddöntőnek ad otthont.

A római Stadio Olimpico az Eb egyik kiemelt helyszíne lenne Forrás: NurPhoto/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

Olaszország a járvány által leginkább fertőzött európai ország, ahol kedd délutánra a háromszázat közelíti a megbetegedések száma, illetve már hét halálos áldozatról is tudni lehet. A legfertőzöttebb északi régió több tartományában, Lombardiában, Liguriában, Emilia-Romagnában, Friuliban és Venetóban március 1-ig minden nyilvános rendezvényt, így a sportesemények rendezését is megtiltották.

A hétvégén több olasz futballmeccs is elmaradt, a jövő héten pedig már biztos, hogy zárt kapuk mögött rendezik a Juventus–Internazionale rangadót. Utóbbi, a milánói csapat pedig most csütörtökön szintén zárt kapuk mögött fogadja a bolgár Ludogorec csapatát az Európa-ligában a legjobb 16 közé kerülésért vívott párharc visszavágóján (az első mérkőzést az Inter nyerte 2-0-ra Razgradban). A kedd esti Napoli–Barcelona Bajnokok Ligája-mérkőzést ugyanakkor korlátozások nélkül, azaz nézők előtt fogják megrendezni.