Társoldalunk:

Ilyen nincs, és mégis van! Így nyert olimpiát a 14 éves Egerszegi Krisztina

2020.03.06. 05:55

Talán nincs abban túlzás, hogy az 1988-as szöuli olimpiára utazó magyar újságírók közül egyedül a rádiós Török László tudta, hogy Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok lehet a 200 méteres női hátúszásban. Török tudta, de nem hitte el, pedig az úszópápa, Széchy Tamás mondta neki, mielőtt végleg az orrára csukta volna az ajtót Budapesten, néhány héttel az olimpia kezdete előtt. Következzen tehát minden idők legváratlanabb, legaranyosabb, legdrágább magyar olimpiai aranyának története.

Róma (és Budapest) – 1960

Azon a nyárvégi késő délutánon, még a közelgő naplemente is valósággal ontotta a forróságot. A víz azonban hűvös volt és lágy. Hozzám hasonló kiskamaszok is lubickoltak szép számmal, a Császár uszodában, így hát játékban, sportban cseppet sem szenvedtünk hiányt. Én mégis - szinte percenként - kérdezgettem anyukámtól, hogy hányat mutat az óra, ő ugyanis hatra ígérte a hazaindulást, amit nagyon vártam. Mégpedig azért, mert fél nyolckor kezdődött a rádióban az olimpiai közvetítés Rómából. A kard egyéni döntőben Kárpáti Rudolf, valamint Horváth Zoltán révén voltunk érdekeltek, erről pedig semmiképpen sem akartam lemaradni.

Kárpáti Rudolf (balra) az 1960-as római olimpián egyéniben és csapatban is aranyérmet nyert kardvívásbanForrás: Fortepan

Akkoriban ugyanis már törzslátogatónak számítottam a hazai futball, vízilabda, és kézilabda meccseken, valamint jártasságot szereztem az asztaliteniszsport rejtelmeiben is. A Népsportot is minden nap kiolvastam. Az olimpiáról azonban, - mindaddig - csak szüleim elbeszéléséből hallottam. Nagyon kíváncsi voltám rá! Legalább így, rádión keresztül.

Az a közvetítés – a zseniális Gulyás Gyula volt a riporter – és a mieink által megnyert arany, valamint ezüstérem megtette a hatását. Egész életemre rajongója lettem az ötkarikás játékoknak. Azóta eltelt egészen pontosan hat évtized, és ennyi idő alatt háromszor - 1976-ban, 1980-ban, 1984-ben a budapesti stúdióban - azt követően pedig, öt nyári és öt téli olimpiát, a helyszínen dolgozhattam végig. Még most is ugyanolyan jóleső borzongás fut át rajtam, mint korai tinédzser koromban, ha csak meghallom a szót: OLIMPIA.

Szöul - 1988

Ez volt az első, amit a helyszínről közvetíthettem. Két, sőt inkább három, - hiszen 1976-ban Montrealt 22 afrikai ország bojkottálta – csonka olimpia után sokan úgy vélték, hogy a NOB olajat öntött a tűzre, amikor Dél-Korea fővárosának ítélte a XXIV nyári olimpia rendezési jogát. Merthogy Észak-Korea állandó fenyegetést jelentett, elvégre egy hatalmas víztározó az ő területükön van, és a kezükben annak a gátnak a kulcsa, amelynek felnyitása esetén nem csak az olimpiát, de az egész, ellenségnek kiáltott szomszédos országot is eláraszthatták volna. Többek között, ezért is a biztonság volt a leges-legfontosabb azon a nagy találkozón. Mindenütt ellenőrző pontok, és persze katonák álltak, ám ezt is dél-koreai bájjal enyhítették a vendéglátók. A fémkereső kapukat – amelyek azóta is minden olimpia és más nagy rendezvény alapkövetelményei – például virágfüzérrel álcázták, az őrt álló egyenruhások a belépőket mosolyogva fogadták – egészen addig, amíg a detektorok jelezni nem kezdtek. Erre azonban ritkán került sor.

Életkép Szöulból az 1988-as nyári olimpia városábólForrás: APA-PictureDesk/Robert Jäger / APA-Archiv / picturedesk.com/Robert Jager

Az olimpia előtti években egyébként Dél-Korea még nem gazdagságáról, robbanásszerű fejlődéséről volt híres. Az akkoriban csak „kis tigrisnek" becézett ország valójában éppen csak megindult a felnőtté válás útján. Így aztán a szuper sportlétesítmények, csoda hidak, autópályák mellett temérdek aprócska kis sikátort láthattunk az olimpia városában, ahol azt is tapasztaltuk, hogy a helyi TV-szerelő a járdán hasalva javította az elromlott masinákat. Ehhez azonban az ott töltött napok alatt éppen úgy hozzászoktunk, mint ahhoz, hogy a felhőkarcolók tetején helikopter leszállóhelyek voltak, ahová tízpercenként érkeztek újabb és újabb fontos embereket szállító gépmadarak.

Az 1988-as szöuli olimpia nyitóünnepségeForrás: APA-PictureDesk/Robert Jäger / APA-Archiv / picturedesk.com/Robert Jager

A piacokon vásárlók között azonban nem nagyon akadtak ilyen fontos személyek, volt viszont elképzelhetetlen tolongás, nyüzsgés, zsúfoltság. Nincs a földkerekségnek olyan árufélesége, amit ott ne lehetett volna megkapni, de annyi vevő sincs a világon, aki képes lett volna az ott felhalmozott temérdek farmert, bizsut, inget, cipőt fölvásárolni. Akadt üzlet - helyesebben aprócska kis bódé –, ahol csak és kizárólag fogpiszkálót árultak. Kötegben, darabonként, csomagolva, színezve, ahogy azt a vásárló csak óhajtotta. Mellette egy másik bódéban zöldségek, gyümölcsök garmadája hevert. Kis medencékben halak, rákok, teknősök várták sorsuk beteljesülését. Mindehhez fülsiketítő zaj, véget nem érő alkudozás tartozott. Azon a piacon azonban, ahol éppen jártam, egyszeriben olyasmi történt, ami még soha nem fordult elő Koreában, mióta piac a piac. Az árusok otthagyták vevőiket, a vásárlók a legkedvezőbb ár kiküzdésének pillanatában hirtelen eldobták a kiválasztott portékát, s az imént általam fülsiketítőnek aposztrofált zaj egyszeriben a sokszorosára fokozódott. Hosszú-hosszú ideig nem cseréltek gazdát újabb árucikkek, az étteremnek kikiáltott kétkerekű kordékról ez alkalommal mindenki fizetés nélkül kaphatott föl egy pohárka rizspálinkát. Mi az ördög történt?

Csak miután hazatértem a szállodába, akkor tudtam meg, hogy amíg én a piacon kószáltam a birkózózó Kim Jung Nam révén, Dél-Korea megnyerte első olimpiai aranyérmét.

Egerszegi Krisztina

Akkora vizes komplexumot, mint amekkora a szöuli Jamsil-uszoda volt, addig még sohasem láttam. Ráadásul a lelátó tetején, öt emelet magasságban volt a Magyar Rádió kommentátor állása. Odafentről apró hangyáknak tetszettek a medencében tempózó úszók.

Miközben a helyemre baktattam fel, egyre csak az olimpia előtti, utolsó beszélgetésem járt a fejemben, amit Széchy Tamással, az úszóválogatott akkori szövetségi kapitányával folytattam. Ahhoz az interjúhoz nagyon fel kellett készülnöm. Széchy ugyanis nem volt könnyű beszélgetőtárs. Nehezen lehetett rávenni egy ilyen csevegésre, de amikor beleegyezett, akkor három - négy órát kellett rászánni. Ezen alkalmakon aztán szó volt a mikrociklusoktól, a makrocikluson és a meleg égövi edzőtáborokon át, a magaslati edzőtáborokig mindenről. Órák múlva a „fejtágító" befejeződött és zúgó aggyal búcsúztam el az „Öregtől". Ő zárszó gyanánt – mintegy összegzésül – megjegyezte: Egerszegi Krisztina olimpiai bajnoki címet fog nyerni!

Széchy Tamás (b), a valaha volt egyik legnagyobb úszóedző 1988-ban megjósolta Egerszegi Krisztina olimpiai aranyérmétForrás: mob.hu

Hogyan? - kaptam föl a fejem és kérdeztem volna tovább, de ő már csukta is be az edzői szoba ajtaját, és őszinte sajnálkozását is kifejezte azzal a mondattal: „Bocs nincs több időm, az egész délutánomat úgyis rád áldoztam."

Gondolatban idáig jutottam, közben pedig a helyemre értem. Letekintve a vízre, láttam, hogy a fiús hajú Egerszegi piros úszódresszben van. „Ilyen magasról is könnyű lesz megismerni" – vigasztaltam magam.

Az úszósportban egyébként Széchy szavait szentírásként illett tisztelni. Edzői pályájának abban a szakaszában ugyanis szinte százszázalékosan lehetett bízni előrejelzéseiben. Bennem azonban ágaskodott a kisördög: „Egy tizennégy esztendős, éppen hogy tini lány az NDK vízi torpedói ellen?" Ezért aztán csak barátomnak, szöuli szobatársamnak, Molnár Dánielnek meséltem el az úszópápa jóslatát. Ismerve azonban az ő „lepcses" száját, szigorúan megtiltottam neki, hogy bárkinek is elmondja a történetet. Így aztán kettőnk közös titkával izgultuk, tomboltuk végig a döntőt. Ő a szöuli stúdióban, én az uszodában.

Egerszegi Krisztina, aki 1988-ban a szöuli olimpián 14 évesen nyert aranyérmetForrás: MTI/-

30 méter megtétele után azt is örömmel konstatáltam, hogy a kis bakfis még tartja a lépést az NDK-sokkal. 75 méternél újabb öröm ért, hiszen megelőzte Kathrin Zimmermannt és nyomában volt Cornelia Sirchnek. Száznál még nem hittem a szememnek: Egerszegi átvette a vezetést, de az utolsó fordulónál kiderült, ha látásomnak nem is feltétlenül, de az időmérő órának hinni kell, azaz mint mondtam: „Vezet a pici lány!"

Rögtön az első rajt jó!

Egerszegi Kriszta a víz alatt. Nézem a piros fürdőruhát, de egyelőre együtt a mezőny. Mondanám, hogy egy gondolattal Kriszta feje előbb van, de talán a szívem látja ez, nem is a szemem, az eszemről nem is beszélve.

Egerszegi Krisztina 30 méter megtétele után most már egészen biztos, hogy tartja a lépést Cornelia Sirch-el. Cornelia Sirch és Egerszegi Krisztina a negyvenötödik méternél elöl és Egerszegi egy gondolattal talán előbb érinti a falat. Mondom én, a tábla egészen mást mutat, az órának hinni kell. Sirch érintette elsőnek a falat és a faltól sokkal jobban jött el Cornelia Sirch, most már az előnye vagy fél testhossz, akkor, amikor 75 métert tettek meg. A harmadik helyen, a hármas pályán úszó Zimmermann található. És Cornelia Sirch még mindig vezet, akkor, amikor a versenyzők 85 méter tájékán járnak, de az előnye Egerszegi Krisztinával szemben egy fejhossznyi csak.

És Egerszegi nagyon szépen jön fel, jaj de szépen, egyszerre érintik a falat. Olyannyira egyszerre, hogy 1.02.79 Sirch ideje, 1.02.99 Egerszegié. Ez sokkal, de sokkal jobb, mint a délelőtti időfutamban úszott idő.

Egerszegi Krisztina. Hogy tartja magát egy a kislány az NDK vízi torpedóival szemben. Hogy tartja magát! És még mindig együtt Cornelia Sirch-el. Kathrin Zimmermann a harmadik helyen. És most szerintem, de lehet, hogy megint csak a szívem mondja, mert a túloldalon vannak, de szerintem vezet.
Vezet a pici lány, vezet! Elsőként fordul. 1.35.88 századdal. A műsorközlő emeli a hangját. A riporter is emeli a hangját, hiszen jön Egerszegi Krisztina. Előnye fél testhossz. És most már mintha Cornelia Sirch leszakadni látszana, a második helyre Zimmermann jön föl. És Egerszegi Krisztina! A legszebb, a legnagyobb reményeinket talán túlnövi ez a pici lány. Gyere kislány, gyere kislány! Egy testhossz az előnye Egerszegi Krisztinának. Ez meg fogja nyerni! Ez meg fogja nyerni! Ez meg fogja nyerni! Egy csapás, még egy csapás, még egy csapás: Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok!

Hát ilyen nincs! Ilyen nincs, és mégis van! Hát ez fantasztikus! 2 perc 9 egész 29 századmásodperc az ideje. Úristen! Hát majdnem két másodpercet (lefaragott) a délelőtti rekordból. Mit csináltál te kislány? Hát hogy szemtelenkedhettél oda, hát ezzel a furfangos, apró, tinédzser pimaszsággal.

És most nevet, minthogyha elnézést kérne, odaúszik a kötélre, minthogyha elnézést kérne az NDK-s lányoktól, ne haragudjatok lányok, hát én vagyok a jobb, hát tehetek róla, hogy jobb vagyok? Hát persze, hogy tehetsz róla! Nagyon-nagyon nagy siker. Talán... én nem tudom, nem mondhat ilyet a riporter, de mégis, kimondom, kérem: A legaranyosabb siker. A legdrágább siker. Hú, Kriszta, Kriszta, Kriszta – mit műveltél!

Aztán ami történt, ma már történelem.

Mint ahogy az is, hogy a csodálatos kis Egerszegi Kriszta az eredményhirdetésnél a dobogó legmagasabb fokán állva is csaknem alacsonyabb volt, mint a németek, az emelvény második és a harmadik fokán.

A második helyezett keletnémet Kathrin Zimmermann, az olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina és a harmadik helyezett keletnémet Cornelia Sirch (b-j) a 200 m-es hátúszás eredményhirdetésén a XXIV. nyári olimpiánForrás: MTI/Németh Ferenc

Hát tényleg: Ilyen nincs, és mégis van!

A ceremóniát követően pedig áldottam előrelátásomat, hogy a kisgimnazista Egerszegit az olimpia előtti országos bajnokságon sikerült rávennem, hogy tegezzen. Már akkor is megértettem, hogy nem nagyon állt rá a szája. Azzal indokoltam viszont az oda-vissza tegeződést, hogy milyen jó lesz majd nekem, amikor már ő nagy bajnok lesz, nem úgy kell kuncorognom interjúért, hogy „Drága Krisztike mondjon, egy pár szót legyen szíves." Csak lazán odasétálok és annyit mondok: „Hello!" És már mehet is a felvétel.

Arról azonban magam sem is álmodtam, hogy ebből ilyen hamar valóság lesz. De ha egyszer már így alakult, kihasználtam. Amikor Szöulban, immár olimpiai bajnokként betoppant az intejúszobába, a nagy nyüzsgésben szinte észre sem vette az újságíróhad az apró törékeny kislányt, az aranyérmest. Így viszont villámgyorsan sikerült néhány kérdést feltennem neki, amire többnyire igenből és nemből álló válaszokat kaptam, no meg azt, hogy otthon puszil mindenkit. Amikor pedig a kollégáknak is leesett a tantusz, hogy akad egy olimpiai bajnok is a körükben, próbálták az inkább ijedt, mint boldog győztest faggatni. Ekkor már ismét fölfelé loholtam a riporterállásba, magnómon az aranyérmes nyilatkozatával.

Magyarországon Krisztinát egy ország szerette volna keblére ölelni, de legalábbis, agyondédelgetni. Az Egerszegi család viszont – érthető módon – igyekezett megóvni a kislányt a rázúduló szeretet-cunamitól. Ezért Egerszegi apukával abban maradtunk, hogy igyekszem a lehető legkevesebb alkalommal zavarni a gyereket interjúkkal, de ha mégis szeretnék egy-egy nyilatkozatot, előtte mindig vele egyeztetek. Így – a papa előzetes beleegyezésével - készült riport Krisztával iskolájában, a Vörösmarty gimnáziumban, ahol több tanórán vendégeskedhettem. Jelen voltam dolgozatírásnál és felelésnél is. Máskor azt árulta el nekem, hogy a családban kinek mit hoz majd a Jézuska karácsonyra. Ki tudja hány beszélgetés került így rögzítésre.

Török László sportriporter, aki 1988-ban Egerszegi Krisztina győzelmét közvetített a Magyar RádióbanFotó: Polyák Attila - Origo

A családfővel kötött egyezségemnek volt még egy kitétele. Nevezetesen, hogy a família otthoni telefonszámát soha senkinek nem adom meg. (Hol volt akkor még a mobiltelefon?) Gondolhatják, mennyi haragost szedtem össze az idő tájt, amikor kollégáknak, barátoknak azt kellett mondanom: „Bocs, de ezt a számot még neked sem adhatom meg!"

Egy részük, azóta talán már megbocsátott nekem.