Társoldalunk:

Az óriásklubok felzabálják és leigázzák a világ legnépszerűbb sportágát

2020.03.12. 10:00

Lehet, hogy ennyi jó focistát és jó csapatot sosem láttak még a szurkolók a sportág történetében, mégis azt kell mondjuk, soha ilyen unalmas, kiszámítható és rideg sem volt még a labdarúgás az elmúlt másfél évszázadban. A nagy klubok lassan teljesen leigázzák a világ kedvenc sportágát, kiszorítva mindent és mindenkit, aki veszélyezteti a pozícióikat, vagy csak szimplán nem tud elég pénzt termelni a rendszer haszonélvezői számára.

Nem szeretnénk a jövőben túl sok Leicester Cityt látni. Bizonyított tény, hogy az emberek azt szeretik, ha a nagy klubok nyernek. Egy kis kiszámíthatatlanság még rendben van, de a túl sok meglepetés rosszat tesz az üzletnek  – mondta a Premier League hat nagy csapata egyikének képviselője öltönyös üzletemberek között egy londoni luxushotelben.

Ebből a három mondatból szépen felrajzolható a modern foci kórképe: a játék működjön csak a leggazdagabb, legnépszerűbb klubok által írt szabályok szerint, amit szinte kizárólag csak az üzleti érdekek diktálnak.

Nos, a nagyok jól dolgoznak, ugyanis a Leicester City által véghez vitt csodához, vagyis hogy egy, a gazdagok elit klubján kívül rekedt „szegény" rokon komoly trófeát (top ligás bajnoki címet, Bajnokok Ligáját, és egyre inkább ide sodródik az Európa-liga is) nyerjen, már-már nulla az esélye, írja hosszú cikkének bevezetőjében Miguel Delaney, az Independent című brit lap szerzője.

A Leicester City bajnoki parádéja 2016. május 16-án: egyszer belefért...Forrás: DPPI/Paul Greenwood

„A foci mindig is ilyen volt" – próbálja megnyugtatni Ramón Calderon, a Real Madrid korábbi elnöke. De mi ne higgyünk neki! Az angol focibajnokság első osztályában eddig összesen 24 csapat nyert bajnoki címet. A Premier League nevű pénznyerő automata életre hívása (1992-93) óta viszont összesen csak hat klub ünnepelhetett (a Manchester United 13, a Chelsea 5, a Manchester City 4, az Arsenal 3, illetve a Blackburn Rovers és a Leicester City 1-1 alkalommal). Spanyolországban kicsit rosszabb a helyzet – talán ez zavarta meg Calderont –, ott ugyanis összesen kilenc csapat osztozott az eddigi 88 bajnoki címen, amiből 59-et a Real Madrid (33) és az FC Barcelona (26) zsebelt be.  Az ezredforduló óta viszont a Valencia két és az Atlético Madrid egy bajnoki címét kivéve csak a két óriásklub tudott győzni. A Bundesliga 1963-as indulását követő első hét szezonban nem volt duplázni tudó csapat, összesen pedig pont egytucatnyi klub emelhette a magasba eddig a nagy ezüst tálcát. Ugyancsak az ezredforduló óta viszont nyomasztóan megnőtt a Bayern München fölénye: a Vfb Stuttgart és a Vfl Wolfsburg egy-egy, valamint az egyetlen számottevő rivális Borussia Dortmund három bajnoki címe mellett a bajorok 14-szer ünnepelhettek, az elmúlt hét évben pedig megszakítás nélkül ők nyertek. Olaszország Bayernje a Juventus, a torinóiak sorozatban nyolc elsőségnél tartanak, és ha igaz lenne, amit Calderon mondott, akkor nem lenne 16 klub neve a Serie A bajnokainak tábláján. Az egykor mozgalmas francia bajnokság is beállt a sorba: a 19 bajnokcsapatot adó Ligue 1 utolsó hét évében hatszor a Paris Saint-Germain ünnepelhetett.

A tendencia pedig nem úgy néz ki, mintha véget akarna érni. Persze mindig voltak korszakos csapatok – az 50-es években is volt egy Real Madrid-időszak, a 60-as évek az Interről szóltak, a 70-es években az Ajax és a Bayern volt a kontinens ura, míg a 80-90-es évek fordulóján mindenki az AC Milanba volt szerelmes –, de napjainkkal ellentétben senkinek nem jutott eszébe, hogy akkor ez örökre így is marad.

Senkinek sem tesz jót az izgalom

Talán ebből is jól látszik, hogy régen, ha minden nem is volt jobb, de legalább izgalmasabb volt. A gazdasági érdekek azonban éppen ezt a kiszámíthatatlanságot szeretnék kiiktatni a játékból. Hiszen kinek jó az, ha nem ismert a végeredmény? A hirdetőnek nem. A szponzornak nem. A klub részvényeseinek szintén nem. Persze ott van az is, hogy eközben megdönthetetlennek hitt rekordok válnak köddé, miközben a nagyok egyre jobban verik el a pályán a kisebbeket, és egyre kevesebb teret hagynak nekik a gazdasági térben is. A Deloitte könyvvizsgáló cég kimutatása szerint minimum 400 millió font bevételt kell termelnie egy klubnak, hogy labdába tudjon rúgni a nagyok között, amire a kisgömböcként hízó óriások mellett egyre kevesebb szereplőnek van lehetősége.

A csapatok között egyre növekvő távolság teszi lehetővé a sok-sok nagy különbségű győzelmet, és ugyanez hozza el az újabb és újabb rekordokat. Ha csak az elmúlt évtized nagy mérföldköveit nézzük, ezeket látjuk:

  • A második triplázás (bajnoki cím, kupagyőzelem, BL-győzelem) Spanyolországban (FC Barcelona 2014-15)
  • Az első triplázás Németországban (Bayern München 2012-13)
  • Az első triplázás Olaszországban (Internazionale 2008-09)
  • Az első hazai triplázás (bajnoki cím, kupagyőzelem, ligakupa-győzelem) Angliában (Manchester City 2019)
  • Négy év alatt három hazai triplázás Franciaországban (PSG 2015, 2016, 2018)
  • 42 év után az első triplázás a BL-ben (Real Madrid 2016, 2017, 2018)
  • Az első 100 pontos bajnoki cím Angliában, Olaszországban és Spanyolországban
  • Veretlenül nyert bajnoki címek Olaszországban, Portugáliában, Skóciában és hét további európai országban
  • Az 54 európai bajnokságból 13-ban éppen rekordot állít fel egy csapat a sorozatban nyert bajnoki címek tekintetében (utóbbi két adat azt mutatja, hogy „kicsiben" is megvannak az egyeduralkodó csapatok) 

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin a szervezet 2020-as kongresszusán éppen ezt a „globalizáció által fűtött gazdasági szétszakadást" nevezte a sportágra leselkedő egyik legnagyobb veszélynek. De ugyanerre figyelmeztet a Deloitte Football Money League nevű évente megjelenő kiadványa is, miszerint „a pályán születő eredményeket túlságosan is a gazdasági lehetőségek határozzák meg". De ugyanígy veszélyt hordoz magában a függetlenség és a meglepetések hiánya.

„Ha nem találunk megoldást a problémára, az egész iparág összeomlik" – festette az ördögöt a falra Javier Tebas, a La Liga elnöke, arra utalva, hogy a körön kívül kerülő klubok örökre ott is maradnak, csak éppen egyre rosszabb és rosszabb lehetőségekkel. Ugyanígy leszakadnak a gyengébb bajnokságok (ahogy már idén látható volt, hogy a BL egyenes kieséses szakaszába csak az öt top bajnokságból jutottak be csapatok, az UEFA pedig életre hívott egy harmadik számú európai kupasorozatot a „kicsiknek"), sőt az UEFA és a FIFA között is kiéleződhet a helyzet, ha az európai tagszervezet pénzügyileg jó állapotba kerül, míg a FIFA bevételei nem nőnek hasonló ütemben.

A kiszámíthatatlanság gyönyöre

A foci úgy lett kitalálva (vagy úgy alakult ki az évek során), hogy a játék meghatározó eleme lett a kiszámíthatatlanság, még a 11-es pontot is azzal az elgondolással jelölték ki a gólvonaltól 12 yardra a játék első szabálykönyvében, hogy nagyjából annyi esély legyen a hibázásra, mint a gólszerzésre a büntető elvégzése során. Ahogy Johan Cruyff mondta (és ha fociról volt szó, ő ritkán tévedett): a futball a hibák játéka. A játék átalakulását irányító nagy kluboknak éppen ezekre a hibákra, és az ezekből adódó kiszámíthatatlanságra van a legkevésbé szükségük.

Alan Kennedy, a Liverpool játékosa emeli magasba a BEK-trófeát az 1981-es párizsi döntőt követőenForrás: AFP/Dominique Faget

Az Independent szerzője szerint a „nagy átalakulás" az 1980-as években kezdődött, amikor a Liverpool volt Európa királya (1977 és 1985 között ötször jutottak be a BEK-döntőbe, és négyszer nyerni is tudtak), a sikereiket azonban ők még nem a gazdasági erejüknek köszönhették. Elvégre 1982-ben az angol élvonal tévés jogaiért 5,2 millió fontot fizetett a bőkezű vevő, míg a nemzetközi közvetítési jogokat 50 ezer fontért sikerült elpasszolni Skandináviába. A First Division legtöbbet és legkevesebbet fizető klubjainak fizetési listája között csupán háromszoros volt a különbség, és volt év, hogy az élvonal két legjobban fizetett játékosa (Michael Robinson és Steve Foster) egyaránt a Brighton and Hove-ban játszott. Angliában a 80-as években összesen 13, míg Spanyolországban 12 különböző csapat tudott a legjobb négy között végezni, a BL elődjét, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját pedig olyanok nyerték meg, mint a Notthingham Forest, a Hamburger SV, az Aston Villa, az FC Porto, a PSV Eindoven, a Steaua Bucuresti vagy a Crvena zvezda. A klubok lehetőségei közötti kvázi egyenlőség tette lehetővé ezt az áldott állapotot.

És akkor jött a pénz

Az imént nem említett nevetséges tévés jogdíjat állítsuk szembe a Premier League 2019-22-es 8,4 milliárd fontos díjazásával, ami messze a legtöbb a sportágban világviszonylatban is. A Bajnokok Ligájában szétosztandó pénzek tíz év alatt 583 millióról 2,04 milliárd fontra nőttek, és míg 2001-ben a Manchester United nevű vállalkozás 117 millió fontot termelt, addig 2018-19-re ez a szám már 627 millió font lett. Ez már nem európai, hanem globális szint, ahogy a többi óriás klubnál is. A fociban ma nagyobb pénzek mozognak a kontinensen, mint a lap- és könyvkiadásban, vagy akár a filmiparban. A fizetések terén a PL-ben 4,7-szeres lett a különbség a legtöbbet és a legkevesebbet költő klub között, de ez semmi a La Ligában látható 17,2-szeres különbséghez képest.  A legjobb játékosok pedig oda mennek, ahol a legjobb fizetést kapják, és azt a klubot teszik még jobbá, még sikeresebbé és még gazdagabbá. 

 Megveheted a legjobb játékosokat, de az még nem garantálja a jó eredményeket. Meg is kell őket fizetned, ahogy megérdemlik 

– mondja a Manchester City klubigazgatója, Ferran Soriano, aki nyilvánvalóan tudja, hogy mit beszél. Nem véletlen, hogy a 20 csapatos PL-ben a top hat fedi le az összes játékosfizetés 51,3 százalékát. Nem kell hozzá vaslogika, hogy körbe érjünk: a gazdag csapatok több pénzt tudnak adni, a jobb játékosokat tudják megvenni, amitől még jobbak, sikeresebbek és gazdagabbak lesznek, és így tovább.

A Barcelona szurkolói a katalán városban ünnepelnek a 2015-16-os szezon végénForrás: AFP/Pau Barrena

A zsíros bödön mellé pedig egyre nehezebb odaférni. Évtizedről évtizedre egyre kevesebb csapat végez a BL-indulást érő helyeken a top bajnokságokban, egyre magasabb belépő pontszámmal, míg azokban a közepes bajnokságokban, ahonnan esély nyílik eljutni a 32-es táblára, egyre inkább kisajátítják maguknak a jogot egyesek (Red Bull Salzburg, Dinamo Zagreb, Shahtar Donyeck, BATE Boriszov stb.).

Kegyetlen bánásmód

A kiszámíthatóság nem csak a bajnokságok végeredményében érhető tetten. A legtehetősebb klubok egyre gyakrabban verik meg nagyon a kevésbé jómódúakat. Egy 8-0-s Manchester City–Watford még tekinthető „kisiklásnak", de a Bayern München 5-6 gólos győzelmei a Bundesligában már hétköznapinak mondhatók.

Egy eredmény a sok közülForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Tom Weller

Míg a 90-es években a PL aktuális első négy helyezettje csak a bajnoki meccseinek 12,6 százalékát nyerte három vagy több góllal, addig az elmúlt évtizedben ez a szám már 21 százalék fölé kúszott. Spanyolországban a Real Madrid és a Barcelona 20,5-ről 37,8 százalékra tornázta ezt föl, ahogy a Bayern is 16,3-ról 31,8-ra.  Csak a Serie A tartja magát úgy-ahogy a Juventusszal szemben, ott a 90-es évek 12,1 százaléka húsz év alatt csak 16,1-re nőtt. A helyzet a jövőben várhatóan csak még vadabb számokat fog szülni, ami tökéletesen megfelel a nagy kluboknak (meg persze a sportfogadó sokaságoknak, hogy még egy szereplőt bevonjunk a globális játékba).

Csak azt szeretnénk, hogy legyen igazságos

Ezt az önmagában szépen és megnyugtatóan hangzó mondatott Daniel Levy, a Tottenham elnöke mondta a nagy hatos mögött kullogó 14 másik PL-klubbal a nemzetközi közvetítési jogokért járó pénzek elosztásáról szóló vitában. Levy érvelése helytálló: a top hat meccseiért ülnek le a nézők a tévé elé. De a 14-ek is (látszólag) fején találják a szöget, amikor azt mondják, hogy nélkülük meg nem lennének meccsek. Nos, PL-meccsek lehet, hogy valóban nem lennének, lenne helyettük európai szuperliga, vélhetően még a mostaninál is sokkal több pénzzel. Húsz éve, ahányszor csak leülünk a pénzek elosztásáról tárgyalni, mindig előkerül a szuperliga ötlete  – erősíti meg egy névtelenül nyilatkozó forrás. Hasonló a helyzet a szolidaritási alappal is, amit azok a klubok kapnának 2021 és 2024 között, amelyek elvéreznek az európai kupák selejtezőiben: miért fizessenek azok, akik a hasznot termelik, kérdezik a nagyok, és már le is alkudták 8,5-ről 7,3 százalékra az UEFA alapjából kifizetendő összeget, ami szerény 2 milliárd eurót jelent.

Már akkor ott volt, amikor még senki nem látta

Angliában az 1980-as évekig az ún. 34-es számú törvény (Rule 34) alapján kellett működniük a kluboknak, ami megtiltotta, hogy az igazgatók pénzt kapjanak munkájukért, illetve, hogy a részvényesek legfeljebb részvényeik névértékének öt százalékát vehetik fel osztalékként. Ezt a szabályt töröltették el nagyon ügyesen 1983-ban a Tottenham tulajdonosai, akik elsőként vitték a tőzsdére a klubjukat, a kormány pedig megfejelte ezt az ún. kapupénzzel: a jegyet váltó szurkolók után fizetendő bónusszal – minél nagyobb stadiont tudott megtölteni egy csapat, annál több pénz folyt be a kasszába.

Ezzel egy időben jött be a képbe a globális televíziós értékesítés lehetősége, ami viszont egy olasz üzletember találmánya volt: a történetesen médiamogulként az AC Milan élére kerülő Silvio Berlusconié, aki meglátta a fociban a világszerte értékesíthető terméket. És akinek a fejében megszületett a Bajnokok Ligája gondolata, ami az 1992-93-as szezonban el is indult, éppen egy időben a Premier League-gel.

A pályán szétrúgták Maradonát, a lelátón megszületett a Bajnokok Ligája

Az 1987-88-as Bajnokcsapatok Európa-kupájának (BEK) első fordulójában a sorozat rekordbajnoka összekerült a világ legjobb futballistáját foglalkoztató csapattal. Az, hogy a Real Madrid és a Diego Maradonát foglalkoztató Napoli közül az egyik csapat már a második fordulóban sem lesz ott elgondolkoztatta az olasz és az európai foci leggazdagabb befektetőjét, aki attól tartott, hogy ez akár az ő csapatával is megtörténhet.

Az emberek azt hiszik, hogy a Premier League életre hívása mögött sok-sok gondolkodás áll. Pedig nem. Csak a kapzsiság volt az oka  – mondta ezt egy alkalommal Graham Taylor, az angol válogatott egykori (1990-93) szövetségi kapitánya. Az más kérdés, hogy a 80-as évek második felét a Heysel-tragédia után száműzetésben töltő angol focinak soha olyan nagy szüksége nem volt a gyökeres változásra, változtatásra. Az már csak véletlen egybeesés, hogy pont ekkor omlott le a Vasfüggöny, ami lehetővé tette az egykori szocialista blokk legjobbjainak nyugatra szerződését, majd a PL-indulása után három évvel az Európai Bíróság döntése által megszületett a Bosman-szabály, ami kimondta, hogy lejárt szerződésű játékosért nem kérhet pénzt a klubja, uniós állampolgársággal rendelkező focista pedig az EU-n belül oda szerződik, ahová csak akar (a munkaerő szabad áramlása elvének megfelelően). A tőkeerős nyugati klubok pedig azonnal el is kezdték a legjobb keleti-európai játékosok ipari mértékű felvásárlását. 

A százmilliós lehetőség

Az idei évben a BL eljutott oda, ahová talán mindig szerették volna a kitalálói: az egyenes kieséses szakaszba csak az öt top liga adott csapatot. Ezek a csapatok tovább növelhetik bevételeiket... – de ezt fentebb már leírtuk. Tény, idén csak a csoportkörbe jutásért 12,25 millió eurót utalt az UEFA, a döntőbe jutás pedig már pont 50 millió euróval ér többet.

A Tottenham játékosai ünneplik a BL-döntőbe jutást 2019. május 8-án. Hasonló jelenetek játszódhattak le a VIP-páholyokban isForrás: AFP/Emmanuel Dunand

Az előző szezonban a döntőig vezető úton több mint 100 millió eurót kereső Tottenham már megelőzte a Chelsea-t a leggazdagabb klubok ranglistáján. Nagyjából 100 millió fontot kell invesztálni évente egy klubba, hogy sikert érj el a BL-ben.  A Nottingham Forest egymás után kétszer nyerte meg a BEK-et (1979-ben és 1980-ban), de ettől nem vált óriásklubbá. Ma, ha egy csapat megnyeri a BL-t, hosszú időre bebiztosítja a helyét a legjobbak között. De ugyanez a helyzet a kisebb országok már-már örökös bajnokcsapataival: amelyik egyszer bejut a csoportkörbe, az gazdaságilag legyőzhetetlenné válik otthon" – mondja David Goldblatt, az Age of Football című könyv szerzője. A második vonalban próbálkozó klubok pedig vagy úgy járnak, mint az Everton, azaz megveszik és fizetik a BL-szintű játékost, akit aztán gyorsan elvisz egy valóban BL-szereplő csapat (pl. Romelu Lukakut a Manchester United), vagy úgy, mint a Valencia és a Leeds United: addig költekeznek, hogy a végén kis híján csődbe mennek.

Amelyik klub nem tartozik vagy tartozott a globális nagymenők közé, az keres(ett) magának egy befektetőt, így lett az elit klub tagja a Chelsea, a Manchester City és a PSG is, és így tért oda vissza a Liverpool is. Az évszázad üzlete, csak jó marketing kell hozzá  – írta e-mailben a klubot megvásárló John Henry, amerikai üzletember egyik beosztottja 2010-ben. Úgy néz ki, igaza lett.

A marketingben pedig nincs hiba. Mióta a Manchester United a 90-es évek végétől kezdve megmutatta a szakmának, hogy kell nagyban csinálni a „mindent el lehet adni, amin rajta van a klubcímer" témát, azóta csak a receptet kell másolni, és minél nagyobb szeletet kihasítani a piacból.

Jól megy a marketing: liverpooli ajándék bazár az Anfield Roadon egy BL-meccs előttForrás: DPPI/Matt West

Ezért nem kellenek új Leicester Cityk, meg Sevillák, meg Laziók, meg RB Leipzigek sem, hiszen ezek a csapatok csak a nagyok jól bejáratott bizniszét rontják.

Tökéletesen fogalmazza meg a megváltoztathatatlant a fentebb már említett Ferran Soriano, amikor arról beszélt, hogy mire is gondolt évekkel ezelőtt, amikor egy amerikai sportgazdasági szakértő arról beszélt neki, hogy olyan klubok, mint a Sevilla, a Villareal vagy Valencia megerősítésével mennyivel több pénzt kereshetne az egész spanyol liga: De hát én csak azt akarom, gondoltam, hogy a Barcelona mindig, minden meccset nyerjen meg, és hol érdekel engem holmi bajnokságok jövedelmezősége. 

Ugyanígy gondolkodik nagyon sok szurkoló is, nem beszélve a legnagyobb klubok vezetőiről, akik egy szűk körű klubként irányítják ma már a világ legfontosabb sportágát. Zárásként még egy rövid szóváltás, ami tökéletes esszenciája a fent leírtaknak:

"Nagyon tisztelem, amit elért az Atalanta, de komoly nemzetközi sikerek és nagy eredmények nélkül valóban jár nekik a BL-főtábla? Miközben ott van az AS Roma, amelyik mégiscsak kivette a részét, hogy az olasz foci olyan magasba jusson, ahol most van. De volt egy rossz szezonjuk, lemaradtak a BL-ről, amivel rengeteg pénzt veszítenek. Muszáj megvédenünk a befektetéseinket" – mondta ezt Andrea Agnelli, a Juventus elnöke az Európai Klubok Szövetségének (ECA) 2020-as éves kongresszusán.

"Nem értek egyet. A gazdag és híres elit jogai helyett igenis a pályán születő eredmények döntsék el, ki indulhat. A miénkhez hasonló, egy-egy régiót képviselő klubok vérrel-verejtékkel harcolták ki ennek a jogát. Ezt hívják ugyanis sportnak" – válaszolta szívmelengető naivitással Giorgio Gori, Bergamo polgármestere.