Ronaldinho továbbra is börtönben van

crime fbl TOPSHOTS Horizontal BUST JUSTICE FALSE PAPERS FORGED PASSPORT
Ronaldinho és testvére, Roberto Assis bilincsben
Vágólapra másolva!
A világbajnok, már visszavonult focista, Ronaldinho továbbra is börtönben van, miután hamis útlevéllel próbált belépni Paraguayba.

A Barcelona és a brazil válogatott korábbi focistája lassan egy hete van börtönben, az ügyvédei azon dolgoznak, hogy házi őrizetbe kerülhessen. Eközben a börtön igazgatója a Reutersnek nyilaktozva elmondta, Ronaldinho gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez.

Ronaldinho és testvére, Roberto Assis bilincsben Forrás: AFP/Norberto Duarte

"A helyzethez képest teljesen jól van. Jó hangulatban van és mint mindig, általában mosolyog" - mondta Blas Vela egy telefonos interjúban.

Ronaldinho és testvére péntek óta van őrizetben, kedden hallgatja meg őket egy bíró.

Vela elmondása szerint az ágyak mellett tévé és ventillátor is van a brazil rabok cellájában. Használhatják a közös fürdőt és alkalmanként az udvarra is kimehetnek. A börtönkosztot sem kell fogyasztaniuk, az ügyvédeik mindig friss ételt juttatnak be nekik.

Vela azt is hozzátette, hogy az igazán veszélyes bűnözők az intézmény egy másik szárnyában vannak, és mindent megtesznek a brazil kényelméért.

Ronaldinhót egyébként több egykori focista is meglátogatta vasárnap a börtönben.

Ronaldinhót tavaly nevezték ki turisztikai nagykövetnek Brazíliában, Paraguayba szerdán érkezett egy kaszinótulajdonos meghívására.