Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek szerdai visszavágóin az Atlético Madrid drámai hosszabbítás után 3-2-re nyert, és kettős győzelemmel kiejtette a címvédő Liverpoolt. A Paris Saint-Germain zárt kapuk mögött tudott fordítani a Borussia Dortmund ellen, miután 2-1-es idegenbeli vereségét követően 2-0-ra győzött. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai.

Dráma az Anfielden, ezúttal sem lesz címvédés

– kezdte értékelését Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője.

"A szurkolók olyan elánnal buzdították a Liverpoolt, amilyen támogatásban mi szoktunk részesülni a Wanda Metropolitanóban. Ennek ellenére is hallani lehetett a mieinket, akik szintén kitettek magukért egész meccsen csakúgy, ahogy a csapatunk.

Ismét bejutottunk Európa legjobb nyolc együttese közé,

nagyon boldog vagyok" – mondta az argentin szakember, utalva arra az elképesztő tettre, amit szerda este a hosszabbításban véghezvittek.

Marcos Llorente először rúgott két gólt egy mérkőzésen pályautása során Forrás: AFP/Paul Ellis

"Ezek után határ a csillagos ég, bármeddig eljuthatunk a BL-ben.

Igazi csapatként az életünkért küzdöttünk, végig egy irányba húztunk" – mondta a címvédőnek csereként beállva két gólt rúgó Marcos Llorente, az Atlético középpályása.

– értékelt a Liverpoolba hosszú idő után visszatérő Jordan Henderson.

Jürgen Klopp csapata hiába próbálkozott 35 kapura lövéssel szerda este, ez is kevés volt a továbbjutáshoz Forrás: AFP/Paul Ellis

"Teljes mértékben elégedett vagyok a csapat játékával. Nagyon nehéz úgy játszani, ahogy azt az Atlético ellen tettük. Tudjuk, hogy az elmúlt két évben számos szerencsés pillanatunk volt a Bajnokok Ligájában. Ezek kellenek ahhoz, hogy valaki kétszer is bejusson a döntőbe. A mai napon mégis

úgy érzem, hogy a döntő pillanatokban elhagyott a szerencsénk"

– mondta Jürgen Klopp egy olyan találkozó után, amikor a szerencse valóban nem volt velük: 35 kapura lövésből 12 is eltalálta a kaput, azonban a parádésan védő Jan Oblaknak csak kétszer sikerült bevenni a kapuját.

Megérdemelt PSG-továbbjutás

A PSG edzője, Thomas Tuchel elárulta, hogy már a stadion felé vezető buszozás alatt lehetett látni a jó jeleket:

"Amikor a csapatbuszból kinéztünk és láttuk, hányan vannak a stadion körül, már az hatalmas lökést adott nekünk.

Az addig feszült légkör hirtelen megváltozott, a játékosok jókedvre derültek, a pályán pedig nyomás nélkül tudtak játszani.

- nyilatkozott boldogan a korábbi dortmundi, jelenlegi párizsi edző.

Így örült Thomas Tuchel és a PSG szakmai stábja a csapat továbbjutásának Forrás: AFP/2020 UEFA/-

Szintén nem rejtette véka alá örömét a francia klub tulajdonosa, Nasszer al-Kelaifi sem, aki a PSG TV-nek nyilatkozott:

"A csapat végre megmutatta igazi arcát.

Ez az a PSG, amit minden alkalommal látni szeretnék.

Kitűnő formában futballoztunk, a játékosok és a szakmai stáb is bizonyította rátermettségét.

Izgatottan várjuk a sorsolást" - régen hallott optimizmussal beszélt a katari milliárdos. Mióta 2011-ben átvette a klub irányítását, az elődöntőbe jutás eddig egyszer sem jött össze a PSG-nek.

"Csak teltek, múltak az évek, és nekem nem sikerült betalálnom a BL-ben, egészen eddig a mérkőzésig. Bár a gólom kényelmesebb helyzetbe hozta a csapatunkat, utána is koncentráltnak kellett maradnunk, hogy győztesen jöjjünk ki ebből a csatából.

Egy kicsit más volt a szurkolóink nélkül, de tudtuk, hogy mennyien vannak kint a stadion előtt, ez erőt adott nekünk.

Megérdemeltük a továbbjutást" – értékelt az élete első BL-gólját a Dortmund ellen szerző Juan Bernat.

"Nagyon nehéz volt az első 10-15 percben futballoznunk, a PSG hihetetlen nyomást helyezett ránk"

– világított rá a nehéz kezdetre Lucien Favre, a Dortmund szakvezetője.

– mondta Favre rendkívül önkritikusan.

Nem tudott élni a kevés lehetőségével a Dortmund, és kiesett a BL-ből Forrás: AFP/2020 UEFA/Alexandre Simoes

"Nehéz szavakba önteni, mit érzek.

Egyszerűen nem lett volna szabad megengednünk, hogy Neymar hat méterről fejelhessen teljesen üresen kapura.

A második gól egyszerű balszerencse volt. Mégis úgy gondolom, hogy meg lettek volna a lehetőségeink, hogy gólokat szerezzünk. Három-négy ígéretes lehetőségünk is volt, de az utolsó döntésekbe rendre hiba csúszott" – próbálta megtalálni, hol úszott el a továbbjutás Mats Hummels és csapata számára.

Hosszabbítás

Végül megszokott módon jöjjenek a játéknap statisztikai érdekességei:

  • A Liverpool 25 európai kupamérkőzésen volt veretlen, egészen szerda estig.
  • Roberto Firmino 15. gólját lőtte a BL-ben, amivel megelőzte a 14 gólos brazil Ronaldót.
  • Ez az első alkalom, hogy Jürgen Klopp irányításával a Liverpool oda-visszavágós párharcot veszített.
  • A Liverpool legutóbb szintén egy BL-győzelem után búcsúzott a nyolcaddöntőben. A 2005-ös siker után 2006-ban a Benfica állította meg őket.
  • Legutóbb a 2006-07-es szezonban fordult elő, hogy mindkét előző évi döntős a nyolcaddöntőben essen ki a sorozatból. Most a Liverpool és a Tottenham, 2007-ben a Barcelona és az Arsenal számára ért véget ennyire korán a sorozat.
  • Mind a két gólt szerző Marcos Llorente, mind a Liverpool elleni párharcot eldöntő Álvaro Morata a Real Madrid korábbi játékosaként segítették az Atléticót továbbjutáshoz.
  • Diego Simeone eddig az összes olyan BL-párharcát megnyerte az egyenes kieséses szakaszban, ahol nem volt ott Cristiano Ronaldo az ellenfél csapatában.
  • Marcos Llorente a második olyan játékos az Atlético Madridban, aki csereként beállva(!) két gólt tud szerezni. Az első Sergio Agüero volt 2009 novemberében a Chelsea ellen.
  • Marcos Llorente a harmadik olyan játékos az Atlético Madrid történetében, aki egynél többször tudott a kapuba találni az egyenes kieséses szakaszban. Antoine Griezmann és Diego Costa társaságába került a 25 éves középpályás.
  • Jan Oblak 50. BL-mérkőzését játszotta szerdán, és félelmetes formában tíz védést is bemutatott.
  • Először jutott tovább a PSG egy olyan párharcból, aminek elveszítette az első mérkőzését.
  • Hatodszor jutott be a legjobb nyolc közé a PSG, ami rekord a francia csapatok között.
  • Neymar legutóbbi 15 mérkőzésén 14 gólt szerzett a PSG-ben.
  • Neymar 35. gólját szerezte a BL-ben amivel utolérte csapattársát, Edinson Cavanit, de ebből csak a másodikat fejjel. Az elsőt pont jelenlegi csapata, a PSG ellen, még 2015-ben a Barcelona mezében.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntője - ha a koronavírus-járvány nem szól közbe - jövő hét kedden folytatódik:

A Manchester City (2-1) és a Lyon (1-0) is nyert helyzetből várhatja a Real Madrid, illetve a Juventus elleni visszavágókat.

Könnyen lehet, hogy a Liverpool után hamarosan újabb óriások búcsúznak az idei kiírástól.