Társoldalunk:

Soha nem látott mennyiségű focira készülhetünk 2021-ben

2020.03.17. 20:04

Az egész világot sújtó koronavírus-járvány jócskán felborította a világ sportéletét. A számtalan elmaradó, csúsztatott torna a legnagyobb hatással talán a labdarúgásra van, amelyiknek egyébként is sűrű versenynaptára 2021-ben szinte teli lesz munkanappal.

A dél-amerikai (CONMEBOL) és az európai futballszövetség (UEFA) szinte egy időben hozta meg a döntését, hogy a koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re halasztja az idei évre kiírt kontinenstornáját. A bajnokságok világszerte szünetelnek, ahogy a kontinentális kupák is, és egyelőre senki sem tudja, hogy mikor és milyen szabályok mentén indulhatnak újra.

Az viszont biztosnak látszik, hogy 2021-ben soha nem látott sűrűségű versenynaptárra kell készülniük a játékosoknak, az edzőknek, a szövetségek munkatársainak, és persze a szurkolóknak is. Vegyük sorra, hogy mi vár ránk!

Válogatott tornák

Időrenben az első a 2021. január 9. és február 6. között sorra kerül Afrikai Nemzetek Kupája lesz, amelyen 24 csapat küzdhet meg Kamerun öt városában.

Az eredetileg 2020-as Európa-bajnokságot 2021. június 11. és július 11. között rendezik meg 24 csapat részvételével Európa 12 városában. A selejtezők még nem értek véget, de azokat az UEFA tervei szerint idén június elején befejezik.

Hivatalos: elmarad a foci-Eb a koronavírus miatt

Az Európai Labdarúgó-szövetség által összehívott videokonferencián abban egyeztek meg a nemzeti szövetségek, a top bajnokságok és a klubok képviselői, hogy a nyári Európa-bajnokságot egy évvel elhalasztják, jelentette be hivatalosan az UEFA.A koronavírus-járvány miatt a Bajnokok Ligája-döntőt június 27-én, az Európa-liga-finálét pedig június 24-én rendezik.

Az eredetileg az Eb-vel azonos időpontra kiírt Copa América is csúszik egy évet. Az argentin-kolumbiai közös rendezésű tornára továbbra is az Eb-vel egy időpontban, azaz 2021. június 11. és július 11. között kerül sor 12 válogatott részvéltelével. A meglehetősen rendszertelenül megrendezett dél-amerikai torna esetében egyébként nem jelent nagy változást egy év csúszás ide vagy oda, hiszen rendeztek már tornát egymást követő években (most is így lett volna, hiszen a legutóbbi Copa 2019-ben volt) éppen úgy, mint hat év különbséggel (pl. 1929 után 1935-ben).

2021. július 2-25. között kerül sor az észak- és közép-amerikai térség (CONCACAF) tornájára, az Arany Kupára (Gold Cup). A 16 csapatos tornának még nincs hivatalosan kijelölt házigazdája, de a legtöbb mérkőzést várhatóan az Egyesült Államokban fogják játszani. 

Lesz még két kiemelt korosztályos torna is: az U20-as világbajnokság, amit 2021 május-júniusában Indonéziában, illetve egy U21-es Eb, amit pedig 2021. június 9-26. között Magyarországon és Szlovéniában rendeznének meg, de az UEFA részéről már jelezték, hogy a felnőtt Eb miatt biztosan az eredeti időpontban kerül rá sor. 

Mindezek mellett 2021. március 25-tel kezdődően elkezdődnek a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezői (Ázsiában és Afriában már 2019-ben megkezdődtek, míg Dél-Amerikában idén március végén, Észak-Amerikában augusztusban, Óceániában pedig szeptemberben kellene elkezdődnie a kvalifikációnak.)

A Nemzetek Ligájával legalább nem lesz (sok) gond 2021-benForrás: AFP/Robin Van Lonkhuijsen

Európában a Nemzetek Ligája szerencsére nem, vagy csak alig kavar be: 2021-re mindössze négy mérkőzés marad, jelesül az A divízió döntője, ahol június 2-3-án rendezik a két elődöntőt, 6-án pedig a két helyosztót.

Utóbbi mérkőzés öt nappal előzi meg az Eb rajtját. Ennek is egészen biztosan új időpontot kell találni, hasonlóan az U21-es Eb-hez.  

Az is bezavarhat, ha a japán kormány minden ilyen irányú nyilatkozatával ellentétben mégsem idén, hanem jövőre rendezik meg a tokiói olimpiát, ahol szintén van futballtorna. Ha az Eb-hez és a Copához hasonlóan itt is egy év csúszással számolunk, akkor július közepe és augusztus eleje is mozgalmas időszak lesz. 

Skandináv források szerint már biztos, hogy nem az eredeti 2021. július 7.-augusztus 1. közötti időpontban, hanem csak 2022-ben kerül sor a 16 csapatos angliai női Európa-bajnokságra.

Klub események

Természetesen nem csak válogatott foci létezik, sőt! A kluboknak ott lesz a 2020-2021-es idény, ami az eddigieknél is sűrűbb lesz, hiszen a járvány miatti kényszerszünet miatt szinte össze fog folyni a 2019-2020-as szezonnal. Ha hinni lehet a nemzetközi sajtóban felbukkanó híreknek, és valóban június 24-én lesz Európa-liga, június 27-én pedig a Bajnokok Ligája-döntő, akkor a következő kiírás legelső selejtezői (a négy legalacsonyabb UEFA-együtthatóval rendelkező bajnokság bajnokcsapatának küzdelme) hamarabb lesznek, mint az idei döntő (feltéve, hogy sikerül addigra befejezni az érintett bajnokságokat).

A Liverpool legnagyobb sztárjai a közeljövőben sem számíthatnak sok pihenésreForrás: AFP/Paul Ellis

Ez az állapot szinte az összes kontinensre jellemző lesz, mindenhol megrendezik a maguk BL-jét (Dél-Amerikában a Libertadores-kupát), és a számos kisebb-nagyobb nemzeti és nemzetközi sorozatot.

És még szerepel a naptárban egy 24 csapatos klubvilágbajnokság is Kínában, amire az Eb és a Copa América miatt nyilvánvalóan nem fog sor kerülni 2021. június 17. és július 4. között, Gianni Infantino, a FIFA elnöke már jelezte is, hogy a tornának új időpontot kell keresni, tovább csökkentve a szabadnapok számát.

A nagy válogatott tornák miatt így szokás szerint feszített lesz a nemzeti bajnokságok és kupasorozatok beosztása, hogy a játékosok kaphassanak egy kis szünetet. Így várhatóan előbbre fogják hozni a 2021. május 29-re kiírt szentpétervári BL-döntőt, és várhatóan a május 26-i sevillai Európa-liga-döntőt is. A dél-amerikai Libertadores-kupa és a Copa Sudamericana nem okoz problémát, azokat minden évben a januártól, illetve februártól noveberig tartó időszakban rendezik, bekalkulálva a válogatott tornákat.