Társoldalunk:

A Barca korábbi sztárja elmondta, miért nem ment bele a fizetéscsökkentésbe

2020.03.29. 15:35

Alexandre Song, a svájci labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Sion játékosa elmondta miért nem ment bele abba, hogy a koronavírus-járvány miatt csökkentsék a fizetését.

Mint ismert, Christian Constantin, az egyesület elnöke "nyomós okokra" hivatkozva, a futballisták "magas fizetése miatt" felbontotta több játékosának a szerződését, amelyről értesüléseik szerint előzetesen nem tájékoztatta őket.

A klub később megnevezte azt a kilenc érintettet - köztük az Arsenal volt játékosait, Alexandre Songot és Johan Djourout, valamint a Fulham korábbi középpályását, Pajtim Kasamit -, akik nem egyeztek bele abba, hogy az egyesület egy ideig ne fizessen nekik bért.

Alex Song 2012 és 2014 között futballozott BarcelonábanForrás: DPPI via AFP/Manuel Blondeau

Bő egy héttel a szerződésbontás után a korábbi Arsenal és Barcelona játékos, a kameruni Alexandre Song az RMC Sportnak elmondta, hogy miért nem írta alá a fizetéscsökkentésről szóló papírt.

„Március 20-án, pénteken még barátságos meccset játszottunk, és úgy volt megbeszélve, hogy majd hétfőn és kedden is találkozunk az elnökkel, de hogy miért, az nem tudtuk. Kaptunk egy üzenetet WhatsAppon, hogy a fizetésünket 12 ezer euróra csökkentik, és emiatt egy papírt is alá kell írnunk. További magyarázatot nem kaptunk" – mondta a 32 éves középpályás.

Song azonban nem volt hajlandó aláírni a papírt, mert azt sem tudta, miért csökkentik a fizetését.

„Futballista vagyok, ez az én munkám. Nem írhatok alá egy ilyen papírt anélkül, hogy elmagyaráznák, miért vesznek el a fizetésemből. Még a csapatkapitányunk sem tudta, miről van szó, ezért úgy döntöttünk, hogy nem megyünk bele. Egy klubnak kommunikálnia kell a játékosaival. Nem értettük, mi történik, egyszerűen csak tárgyalni akartunk" – tette hozzá Alexandre Song, aki a törtlntek után minden bizonnyal a FIFA-hoz fordul majd, hogy jogi lépéseket tegyen a Sion ellen.