Társoldalunk:

Válhat-e valaki minden idők legjobb kapusává komoly trófeák nélkül?

2020.04.07. 06:26

Az Atlético Madridnak ebben a szezonban sem a védekezéssel volt a legfőbb gondja. 21 kapott gólja bármelyik másik idényben megállná a helyét a Simeone-érában. Sokkal nagyobb gondot okozott az Antoine Griezmann nyári távozásával keletkezett űr a támadósorban. A visszafogott, elképzelés nélküli támadójáték azt eredményezte, hogy nem csak a dobogóért, de a Bajnokok Ligája indulásért is vért kell izzadnia az Atléticónak – már ha újraindul a bajnokság a járvány után.

A fent leírtak ellenére a 2019-20-as szezonban sokáig mégis úgy érezhettük, hogy ha nem Jan Oblak áll a madridiak kapujában, akkor az Atlético még nagyobb bajban lenne, mint amiben jelen állás szerint van. Jó példa erre a járvány előtti utolsó mérkőzés, ahol a kapus 10 emberfeletti védése nélkül egészen biztosan nem sikerült volna kiejteni a Bajnokok Ligája címvédőjét, a Liverpoolt a sorozatból.

Amatőr sportszülők profi gyermekei

Jan Oblak 1993. január 7-én született Szlovénia fővárosától, Ljubljanától pár kilométerre, a mesebeli Triglav Nemzeti Park lábánál található Skofja Loka városában. A sport szeretetét már fiatalon, szülei által megkapta. Édesanyja amatőr kézilabdázó, édesapja pedig harmadosztályú labdarúgókapus volt.

Egyértelműen édesapám miatt lettem kapus. Ő is egész életében ezen a poszton játszott. Emlékszem, hogy kicsiként mindig őt utánoztam, ahogyan vetődött– mondta Jan az apjával aló különleges kapcsolatáról.

Jan Oblak és nővére, a válogatott kosárlabdázó TejaForrás: EuroLeague Women, Facebook

Mindezek fényében nem meglepő, hogy nővére, az egy szezont Szekszárdon is kosárlabdázó Teja, valamint ő maga is szlovén válogatottságig vitték saját sportjukban.

A futballal hatéves korában került először kapcsolatba, amikor szülei a közeli FC Locan csapatába küldték, hogy tanulja meg az alapokat. Nem kellett sok idő, hogy a jugoszláv függetlenedés után életre hívott szlovén bajnokság első négy kiírását megnyerő fővárosi együttes, az Olimpija figyelmét felkeltse. Tízéves korában a kapusedző Zoran Matovic meglátta a benne rejlő hatalmas lehetőségeket, és leigazolta őt.

Oblak első profi szerződését 2009 januárjában, alig 16 évesen kapta az Olimpija Ljubljanától. Nem sokkal később ő lett a legfiatalabb futballista, aki pályára léphetett a szlovén első osztályban. A csapat akkori edzőjét, Janez Patét annyira lenyűgözte a tinikapus teljesítménye, hogy ezekkel a szavakkal illette hősünket:Minden megvan benne, ami a modern kapus fogalmát megtestesíti, sőt! Minden egyes alkalommal meglep, hogy mennyire éretten viselkedik fiatal kora ellenére– mondta Pate kapusáról.

Már 19 évesen bemutatkozhatott a szlovén válogatottban, de a komoly sikerek eddig elkerültékForrás: NurPhoto via AFP/Foto Olimpik/NurPhoto/Foto Olimpik

Oblak fejlődése töretlen volt. Alig fél évvel Ljubljanába igazolása után bemutatkozhatott a szlovén U21-es válogatottban is – öt évvel volt ekkor fiatalabb, mint csapattársai. Az újabb szintlépés 2010 nyarán következett be, amikor Szlovénia a dél-afrikai világbajnokságon szerepelt. Ez máig az utolsó olyan világesemény, ahol délnyugati szomszédunk ott tudott lenni. Oblak ezt az eseményt még televízión nézhette csak. Számára sokkal fontosabb volt, hogy a Benfica leigazolta őt – 17 évesen.

Üdvözlet az Ibériai-félszigetről

A Benfica az első három szezonban kölcsönadta őt kisebb portugál csapatokba, hogy játéklehetőséghez jusson. A Beira-Mar és az Olhanense még nem adta meg neki a lehetőséget. Szemben a második idényben az Uniao de Leiriával, és a harmadikban a Rio Avéval.

Amint megkapta a lehetőséget Jorge Jesústól a Benficában, élt is veleForrás: AFP/Miguel Riopa

2013 nyarán sokáig nem szerette volna a Benfica meghosszabbítani szerződését a 20 éves kapussal, azonban végül 2018-ig aláírtak vele. Miután a Benfica első számú kapusa, Artur számos hibát elkövetett az idény első felében, Oblak 2014 elején megkapta a lehetőséget Jorge Jesústól. A Porto elleni bajnokin, valamint a Juventus elleni Európa-liga találkozón sem kapott gólt, és ő lett a portugál liga legjobb kapusa egy bajnoki címmel véget érő szezonban. 16 mérkőzésen mindössze öt gólt kapott,így nem volt kérdés, hogy nem fogja kitölteni a szerződéséből hátralévő négy évet a Benficában.

Jan Oblak földön, vízben és levegőben is verhetetlenForrás: AFP/Paul Ellis

A szlovénre az Atlético Madrid csapott le. Diego Simeone csapata szűk másfél percre volt attól, hogy megnyerje a BL-t, azonban jött Sergio Ramos, aki a Real Madrid elleni döntőben a 93. percben kiegyenlített. A városi rivális a hosszabbításban a győzelmet is megszerezte. Az argentin edző mégsem lehetett elégedetlen, ugyanis pár nappal korábban megnyerték a spanyol bajnokságot.

Mivel 2014 nyarán Thibaut Courtois-t nem sikerült megtartaniuk, ezért két kapust is leigazoltak a Chelsea-be távozó belga helyére. Az egyik a rutinos Miguel Ángel Moya volt, a másik pedig az ekkor 21 éves Oblak. Az Atlético 16 millió eurót fizetett érte, amivel a La Liga történetének legdrágább kapusa lett.

Ha megnézzük Oblak kapott gól/mérkőzés mutatóját szezonról szezonra, akkor azt lehet mondani, hogy ennyi pénzért ajándék volt megszerezni a fiatal tehetséget.

A bajnoki címre eddig nem volt esélye egyetlen szezonban sem, egyéni elismerései és szédületes bravúrjai a világ egyik legjobb kapusává tették őt. A legutóbbi négy szezonban egyaránt ő nyerte a legkevesebb gólt kapó játékosnak járó Zamora-díjat Spanyolországban. A 2015-16-os idényben 0,47-es gól/meccs mutatója – Francisco Liano 1993-94-es teljesítményével – holtversenyben a valaha volt legjobb a LaLiga történetében.

Oblak eddig négyszer kapta meg a spanyol bajnokság legjobb kapusának járó Zamora-díjatForrás: NurPhoto via AFP/Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto/Joan Valls

Már csak Victor Valdés és Antoni Ramallets rendelkeznek több Zamora-trófeával nála. Ahhoz, hogy utolérje a két, egyaránt öt-öt elismeréssel bíró kapust, pont azt a Courtois-t kellene maga mögé utasítania, aki az Atléticóban az elődje volt. Jelenleg 21-16-ra a belga vezet a koronavírus miatt 27 forduló után félbeszakadt évadban.

Íme számos madridi statisztikája közül a legfélelmetesebbek:

  • 537 kapura tartó lövésből 431-et kivédett, ez 80 %-os hatékonyságot jelent
  • A BL-ben 27, a bajnokságban 99 mérkőzésen nem kapott gólt
  • 245 alkalommal lépett pályára az Atléticóban, és mindössze 168-szor, azaz 131 percenként tudnak túljárni az eszén

Aki szeretne a számok mögé nézni, neki ajánlom ezt a videót, amiben negyedórányi nagyobbnál nagyobb védés látható hősünk főszereplésével.

Hiába a megannyi díj és a hosszú idő óta tartó kiváló forma, élete eddigi legjobb teljesítményét talán pont legutóbbi mérkőzésén, az Anfielden a BL-címvédő Liverpool otthonában mutatta be. Ha nem ő áll az Atlético kapujában, akkor a Pool már az első félidőben lezárhatta volna a továbbjutás kérdését. Tíz földöntúli bravúrja viszont nem csak meccsben tartotta a madridiakat, de hosszabbításban meg is nyerték a párharcot.

Komoly trófeák és nagy szerelem nélkül – de meddig?

Oblak eddig három trófeát nyert az Atléticóval. Közülük a 2017-18-as Európa-liga a legértékesebb, ahol az egyenes kieséses szakaszban hat pályára lépésen csak kétszer tudták bevenni a kapuját. A 2014-es Spanyol Szuperkupa és a 2018-as Európai Szuperkupa szintén ott díszeleg a vitrinjében, azonban kérdés, hogy nem vágyik-e ennél többre a számok alapján egyértelműen a világ legjobb kapusának nevezhető futballista?

Oblak "legyőzéséhez" olyan extra teljesítmények kellenek, amire Cristiano Ronaldót és Lionel Messin kívül csak nagyon kevesen képesekForrás: AFP/Marco Bertorello

Simeone 2019 nyarán szinte a teljes csapatát kicserélte. Ennek köszönhető, hogy 27 forduló után csak a hatodik helyen áll a La Ligában. A verseny szoros, a harmadik Sevilla és a hetedik Valencia között alig öt pont a különbség. Ha valamilyen csoda folytán folytatják a bajnokságot, javulnia kell az Atlético támadójátékának, vagy oda lehet a BL-szereplés a következő idényre. Szintén nem nekik kedvezne, ha törölnék a hátralévő fordulókat, és a jelenlegi állás szerint hirdetnének győztest.

Ebben az esetben Oblak a nyáron válaszút előtt állhatna, hogy kitölti-e 2023-ig szóló szerződését, vagy egy trófeákért harcoló csapatba igazol. 27 évesen még semmiről sincs lekésve az egyébként kicsit zárkózott személyiséggel bíró játékos.

Csendes és nyugodt személyiségű ember vagyok, aki soha nem szeret sokat beszélni magáról. A hozzám közel állók tudják, milyen vagyok, ez nekem bőven elég– vallja Oblak, aki magánéletében egyelőre nem találja az igaz szerelmet, de a jelek szerint nem is keresi azt.

„A labda az egyetlen barátnőm, akit senki sem vehet el tőlem" – írta az Instagramon egyik posztja alá. Különleges hozzáállás egy olyan világban, ahol minden futballista előszeretettel mutogatja magánéletének minden egyes részletét. Tudatossága ezen a fronton is példaértékű, vallja, még nincs itt az ideje a párválasztásnak.

Jelenleg a világ legdrágábban klubot váltó kapusa a 2018-ban az Athletic Bilbaóból a Chelsea-hez igazoló Kepa Arrizabalaga – 80 millió euróval. Ha Oblak úgy dönt, hogy váltani szeretne, akkor azt nagy eséllyel új rekordösszegért, közel 100 millió euróért tehetné csak meg.

A magas összeg ellenére még így is egyértelműen jól járna vele új csapata, ha a közeljövőben - az életének minden részében jelen lévő tudatossága nyomán - elhagyná az Atléticót valamikor, hogy a statisztikai mutatókon túl komoly trófeákkal is bizonyítsa klasszisát.