Vágólapra másolva!
Sadio Mané 2016 nyarán csatlakozott a Liverpool keretéhez és kezdte meg a közös munkát Jürgen Kloppal. A német szakember egy interjúban most elmondta, hogy már a dortmundi időkben is találkozott a szenegáli válogatottal, csak akkor annyira rossz benyomást tett rá, hogy nem igazolta őt le.

A liverpooli együttes egyik alapembere a 27 éves labdarúgó, aki a Premier League (PL) koronavírus miatti leállása előtt a bajnokságban 26 mérkőzésen 14-szer volt eredményes és mellette kilenc gólpasszt is jegyzett.

Jürgen Klopp most elmondta, hogy amikor a Borussia Dortmund edzője volt, már akkor figyelte Manét a Salzburgban, csak éppen az első személyes megbeszélésük nem sikerült túl jól.

„Emlékszem az első találkozásunkra Sadióval, Dortmundban történt a dolog. Ott ült velem szemben egy nagyon fiatal srác. A baseball sapkája ferdén volt rajta, a hajában pedig a mai napig viselt szőke csík is ott virított.

Úgy nézett ki, mint egy rapper. Azt gondoltam, nekem erre nincs időm."

– kezdte a visszaemlékezést az 52 éves tréner.

„Azt mondanám, hogy nagyon jó megérzéseim vannak az emberekkel kapcsolatban, de az ő esetében tévedtem. Később is követtem a pályafutását és a sikereit a Salzburgban." – mondta Klopp.