Vágólapra másolva!
Pénteken is halasztásokat, újratervezéseket és intézkedéseket jelentettek be a sport világában a koronavírus-járvány miatt.

Norman Hunter, a Leeds United és az angol labdarúgó-válogatott korábbi hátvédje kórházba került, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje. A 76 éves legendás játékos állapotáról a Leeds pénteki közleménye nem közölt további részleteket.

Norman Hunter tagja volt az 1966-ban vb-győztes angol csapatnak Forrás: Peter Robinson - EMPICS / PA Images / Getty

Romániában a futballszövetség (FRF) engedélyt akar kérni a kormánytól arra, hogy a március 16-án kihirdetett, és még mindig érvényben lévő veszélyhelyzet ellenére a labdarúgócsapatok megtarthassák az edzéseiket. Razvan Burleanu, az FRF elnöke azt mondta: erre azért van szükség, mert május 17-től folytatni szeretnék a bajnokságot, hogy június végén befejezhessék azt.

Türkmenisztánban a helyi sportági szövetség azt tervezi, hogy április 19-én folytatja a nyolccsapatos élvonalbeli bajnokságot, amelyet a járvány miatt március 24-én függesztettek fel. Azt is közölték, hogy a mérkőzésekre a nézőket is beengedik majd. A közép-ázsiai ország egyetlen koronavírusos esetről sem számolt be eddig.

A Francia Tenisz Szövetség 35 millió eurós (12,5 milliárd forintos) támogatási tervet készített annak érdekében, hogy a nehéz anyagi helyzetbe kerülő profi játékosokat megsegítse.

A szervezet szerint az alapból jut majd a kluboknak, edzőknek, oktatóknak, bíróknak és a versenyrendezőknek is. Hozzátették: a döntést követően a konkrét kiosztásra vonatkozó gyakorlati lépéseket kell megvitatniuk.

A profi kerékpározókat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet pénteken bejelentette, hogy nem fogad el semmilyen olyan javaslatot, amely "központosított fizetéscsökkentést" tartalmaz. Helyette minden esetet egyenként vizsgál meg, és külön-külön dolgozza ki azokat a javaslatokat, valamint stratégiákat, melyekkel segíteni tud a sportolóknak.

Az angol rögbiválogatott júliusra tervezett japán körútja októberre kerülhet át, közölte pénteken Bill Sweeney, a szigetország sportági szövetségének vezetője. A tavalyi világbajnokságon döntős angolok július 4-én Oitában, július 11-én pedig Kobéban találkoztak volna a 2019-ben vb-házigazdaként negyeddöntős japánokkal.