Vágólapra másolva!
A svájci igazságügyi hatóságok lezártak egy ügyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke, Joseph Blatter ellen folyó vizsgálatok során.

A szövetségi ügyészi iroda szombaton közölte, hogy a karibi térség televíziós közvetítési jogaival kapcsolatos vesztegetési ügyben ejtik a vádakat a 84 esztendős egykori sportvezető ellen. A svájci ügyészek korábban azzal gyanúsították Blattert, hogy a 2010-es és 2014-es világbajnokság kapcsán a FIFA számára kedvezőtlen megállapodást kötött a karibi térség sportági szövetségének vezetőjével, az azóta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől örökre eltiltott Trinidad és Tobagó-i Jack Warnerrel.

Az a vizsgálat viszont továbbra is folyik Blatter ellen, amely azzal összefüggésben indult, hogy Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) elnökeként kétmillió svájci frankot (575 millió forint) kapott a FIFA akkori elnökétől 2011 februárjában. Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, jelenleg pedig a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységre vonatkozó hatéves eltiltását tölti.