Vágólapra másolva!
Ivan Rakitic, az FC Barcelona horvát labdarúgója úgy készül, hogy kitölti a jövő nyárig szóló szerződését a katalán klubnál, de ha mégis előbb - akár már idén - szakítanak, az az ő döntése lesz.

A 32 éves középpályás a Mundo Deportivo sportlapnak adott nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy nemcsak az elmúlt hetekben, hanem két éve folyamatosan ír a sportsajtó az idő előtti távozásáról.

közölte. Hozzátette, az együttesben már öt nagyszerű évet tudhat maga mögött, amelyből szerinte a legutóbbiban ment neki a legjobban a játék. A 2019/20-as idény első része viszont nagyon furcsán alakult számára, kellemetlen és meglepő dolgokkal.

nyilatkozta a világbajnoki ezüstérmes labdarúgó.

Hozzáfűzte, ő sem érti, miként lett kulcsemberből kiegészítő játékos, és erre azok sem tudtak magyarázattal szolgálni, akiknek a véleményére kíváncsi volt. Kifejtette, elképzelhetőnek tartja, hogy ezt a helyzetet az idézte elő, hogy tavaly nyáron sem akarta elhagyni a klubot, a vezetőknek viszont más terveik voltak. Bár a horvát játékost kapcsolatba hozták angol és olasz klubokkal is, Rakitic esetében leggyakrabban volt együttesét, a Sevillát emlegetik, mint következő állomáshelyet, miután nem akarja elhagyni a spanyol élvonalat.

mondta.