Vágólapra másolva!
Marouane Fellaini, a kínai labdarúgó-bajnokságban szereplő Santung Luneng játékosa felépült a koronavírusból, és elhagyhatta a kórházat.

A Manchester United korábbi középpályása – aki március 22-én produkált pozitív koronavírustesztet – a kórház elhagyása után elárulta, hogy a nehezén már túl van, és köszönetet mondott a kínai orvosi személyzetnek és a klubjának, amiért odaadással gondozták.

A 32 éves belga focista az utóbb három hétben elzárva tartózkodott a kínai Jinan kórházban. Azonban a karanténban sem hanyagolta el az edzéseket, amelyekről rendszeresen posztolt a közösségi oldalán.

Fellaini 11 szezont futballozott a Premier League-ben, 2019 februárjában igazolt Kínába, Kádár Tamás személyében pedig magyar csapattársa is van március óta.