Vágólapra másolva!
Négy évvel ezelőtt, magyar idő szerint 2016. április 14-én hajnalban játszotta pályafutása utolsó mérkőzését Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers legendája. A búcsú történelmire sikerült, a Fekete Mamba 60 ponttal és győztes meccsel köszönt el a kosárlabdától. A visszavonulásból azonban kevés adatott meg neki, ugyanis 2020. január 26-án lezuhant az őt és nyolc másik embert (többek között 13 éves lányát, Giannát) szállító helikopter, a balesetben pedig mindannyian életüket vesztették. A búcsúmeccsről Bryant özvegye, Vanessa emlékezett meg szívbemarkolóan.

"Mamba Nap. A férjem 20 éven keresztül a belét kidolgozta, mindent kiadott magából. Utána már csak egyvalamit akart: a lehető legtöbb időt tölteni a lányaival. Ott akart lenni minden mérföldkőnél és különleges pillanatnál. De csak három év és kilenc hónap jutott neki a visszavonulás után. Azóta született még két lányunk, nyert egy Oscar-díjat, megnyitotta a Granity stúdiót, ötszörös bestseller író lett, valamint Gianna csapatát is edzette. Ő is ugyanolyan keményen, heti hét napot edzett, mint az édesapja. Minden reggel arra gondolok, hogy bárcsak visszamehetnék az időben addig a reggelig. Bárcsak egy sima, helyi meccsük lett volna január 26-án. Az élet igazságtalan. Az egésznek nincs semmi értelme."