Vágólapra másolva!
Az UEFA alapvetően két forgatókönyvre készül a nemzetközi kupasorozatok befejezését illetően, emellett azt szeretné, ha a nemzeti bajnokságokat befejeznék minél több országban.

Az Európai Labdarúgó-szövetség továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy a pályán dőljenek el az eredmények és a helyezések, mivel azok alapján határozzák meg, hogy mely csapatok indulhatnak a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában.

Eddig csak Belgiumban mentek szembe az UEFA ajánlásával, ahol április másodikán Club Brugge csapatát hirdették ki bajnoknak. Bár hasonlóra készülnek Skóciában is, míg Hollandiában kedden jelentették be, hogy szeptemberig egész biztosan nem fognak futballozni a koronavírus-járvány miatt.

Hollandiában megállt a futballélet Forrás: AFP/Maurice Van Steen

Az UEFA végrehajtói bizottság csütörtökön videokonferencián ülésezett a klubokat tömörítő Európai Klubszövetséggel (ECA) és a 29 ország közel ezer klubcsapatát képviselő Európai Ligák csoportjával, és két lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a folytatást illetően:

  • az európai kupasorozatokat párhuzamosan zajlanának a bajnokságokkal
  • a bajnokságok és a kupaküzdelmek befejezése után augusztusban kerülne sor a BL és az El végjátékára, bár arról, hogy ez hogyan működhetne, egyelőre nincs információ, hiszen a Bajnokok Ligájából még 17, míg az Európa-ligából 23 meccs hátra van.

A szövetség azt újra nyomatékosította, a nemzeti tagszervezeteknek arra kell törekedniük, hogy befejezzék a hazai bajnokságokat és kupákat. Emellett iránymutatásokat dolgozott ki annak meghatározására, miként kell döntést hozni a következő szezon nemzetközi szereplőiről, amennyiben valahol nem tudják befejezni az idényt.

Ez UEFA szeretné, hogy idén is legyen győztese a Bajnokok Ligájának Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Marvin Ibo Guengoer

Az UEFA szerint ebben az esetben a BL- és El-indulókat "sportszakmai szempontok alapján és átlátható eljárás útján" kell meghatározni. Ennek kapcsán arra figyelmeztetett, fenntartja a jogot magának arra, hogy megtagadja az indulást azoktól a kluboktól, amelyeket "nem objektív, átlátható és megkülönböztetéstől mentes eljárás alapján választották ki".

A BL-ben március 11-én, az El-ben pedig másnap rendezték az utolsó meccseket, mielőtt az UEFA a koronavírus-járvány terjedése miatt felfüggesztette azok folytatását. Mindkét sorozat a nyolcaddöntőnél jár.