Vágólapra másolva!
A Sun buktatta le a focistákat, akik megszegték a kijárási korlátozásokat, nemes egyszerűséggel "Covidiots"-nak (covidiótáknak) titulálva az érintetteket.

A klub rekordigazolása, Nicolas Pepe a szabadban focizgatott tucatnyi emberrel, erről pedig felvétel is készült, amit egyikük az Instagramon tett közzé. A rendőrség később be is zárta a pályát.

A csapat másik támadója, Alexandre Lacazette a kocsiját kellett, hogy lemosassa valakivel, a bulvárlap pedig erről is közölt képet, szemmel láthatóan nem tartották be a kért távolságot egymástól.

David Luiz és Granit Xhaka Forrás: AFP/Tolga Akmen

Másik két játékos, David Luiz és Granit Xhaka együtt mentek edzeni Észak-London egyik nyilvános parkjába, pedig nem valószínű, hogy egy háztartásban élnének.

Az Arsenal egyébként megköszönte a lapnak a tájékoztatást, a klub jelezte, hogy Pepe több rokonával együtt focizott, akikkel együtt is él, de figyelmeztették a játékosokat a szabályok betartásának fontosságára.

Az ügy azért is érdekes, mert egy nappal korábban a nagy rivális Tottenham játékosai kerültek hasonló helyzetbe, ahogy azt megelőzően korábban is.