Vágólapra másolva!
Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain másodedzője nem szeretné, ha csapata korábbi klubjával, az RB Leipziggel találkozna a labdarúgó Bajnokok Ligájában, amikor újraindul a szezon.

A szakember megfogalmazása szerint nem akarna azok ellen küzdeni, akikkel három éven át vállvetve együtt harcoltak a közös célokért, de ha erre sor kerül, akkor profin fogja kezelni a helyzetet.

"A Leipzig után óriási ugrás volt a PSG. Csapatvezetésben, kapcsolattartásban sokat tanultam, itt sok kiemelkedő képességű játékosból kell csapatot formálni"

- hasonlította össze a két klubnál végzett munkáját Lőw az M4 Sport Gól 2 című műsorában.

A 40 éves tréner, aki március 16-án az utolsó repülőgépek egyikével utazott haza Franciaországból a családjával, arról is beszámolt, hogy a szakmai stáb ajánlásokat fogalmaz meg a futballisták felé, de "nincs ellenőrizgetés", mert ezen a szinten nagy szükség van a bizalomra.

A folytatást illetően úgy fogalmazott, "nehéz lesz összetrombitálni" a csapatot, mivel a klub nem tarthatta Párizsban a játékosokat, így sokan hazautaztak.

Úgy vélte, ez komoly nehézségeket okozhat, mivel a repülők jelentős része nem közlekedik,

de ha sikerül is megoldani a visszatérést, utána kéthetes karanténba kellene vonulniuk a futballistáknak.

Neymar, a PSG brazil sztárja hazautazott Brazíliába. Forrás: AFP/Philippe Desmazes

"A játéknak folytatódnia kell. Nemcsak a szórakoztatás miatt, hanem a klubok és a futball túlélése miatt is. A hírek szerint június közepén indulhatna újra a francia bajnokság, amelyet július végéig kellene befejezni. Remélem, nem vész kárba tíz havi munkánk"

- utalt Lőw arra, hogy a PSG jelenleg mind a négy fronton áll, ugyanis a bajnokságot 12 pontos előnnyel vezeti, a francia kupában és ligakupában döntős, míg a BL-ben a legjobb nyolc közé jutott.

Megjegyezte, ilyen elitklubnál "az edző mindig a csomagján ül", de szerinte Thomas Tuchel vezetőedzőnek és neki sem kell izgulnia, lesz munkájuk, ugyanakkor arra számít, hogy kitöltik a szerződésükből hátralévő további egy évet.

A csapat sztárjaival kapcsolatban azt mondta,

a Real Madrid által csábított Kylian Mbappéról a klub kijelentette, hogy nem eladó, míg a Barcelona által hívott Neymar maradni szeretne és a hosszabbításról is szó van az esetében.

Hozzátette, a jelenlegi helyzetben nem hiszi, hogy érkezne komoly ajánlat, mert a klubok most inkább gazdasági helyzetük stabilizálására fognak koncentrálni, az átigazolási piac háttérbe szorulhat.