Társoldalunk:

Az argentin focibajnokságot is törlik, Maradona a döntések nagy nyertese

2020.04.28. 12:05

z Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA) befejezettnek nyilvánította az élvonalbeli bajnokságot.

Az argentin szövetség elnöke, Claudio Tapia jelentette be, hogy véget vetnek az argentin focibajnokságoknak. A tervek szerint két évig nem lesz kieső, de feljutni lehet. Azt nem tudni pontosan, hogy melyik osztályokat érinti majd a feljutás kérdése, és milyen lesz majd az új szisztéma.

"Népszerűtlen intézkedéseket kellett meghoznunk, de szükséges volt. A következő idény várhatóan leghamarabb januárban kezdődik meg" - jelentette ki Claudio Tapia, az AFA elnöke.

Diego Maradona a Gimnasia edzőjekéntForrás: ESPN FC/Twitter

Az argentin élvonalban márciusban már bajnokot avattak, a Boca Juniors nyert. A 24 csapatos Copa Superliga rájátszással fejeződött volna be májusban, de ezt törölték, és kieső sem lesz, aminek a legjobban Diego Maradona örülhet.

Argentínában furcsa módon döntik el a kiesést, az elmúlt három évet veszik figyelembe, és azt, hogy átlagban mely csapatok szereztek a legkevesebb pontot meccsenként. Ebben most az egyik leggyengébb a Maradona által edzett Gimnasia.

A kijárási korlátozásokat szombaton hosszabbították meg Argentínában május 10-ig, eddig 197 halálos áldozata volt a vírusnak a dél-amerikai országban.