Társoldalunk:

A bíróság elutasította a világbajnok női focisták keresetét

2020.05.02. 17:24

A kaliforniai bíróság elutasította a világbajnok amerikai női labdarúgó-válogatott azon keresetét, amely szerint a férficsapat tagjaival azonos fizetést kellene kapniuk.

R. Gary Klausner bíró indoklásában azt írta, a női együttes tagjai mérkőzésenkénti bontásban, illetve összességében is több pénzt kaptak a sérelmezett időszakban, mint a férfiválogatott játékosai. A bíró ugyanakkor azt is megállapította, hogy a labdarúgók orvosi, utazási és edzéskörülményei nem azonosak a két nem esetében, így ebben az ügyben június 16-ra meghallgatást rendelt el.

Molly Levinson, a női játékosok sajtósa azonnal jelezte, fellebbeznek a bírósági döntés ellen.

"Sokkot kaptunk és nagyon csalódottak vagyunk. Nem fogjuk feladni az azonos fizetés kiharcolásáért folyó kemény munkánkat" - jelentette ki Levinson, aki szerint továbbra is biztosak az igazukban és kitartóan fognak dolgozni azért, hogy a nemük miatt ne érjenek kevesebbet a női labdarúgók.

Megan Rapinoe (középen) az amerikai válogatott legnagyobb sztárjaForrás: AFP/Franck Fife

Az amerikai szövetség közleményben reagált a bírósági döntésre: kifejtették, ők továbbra is együttműködésre törekednek a női játékosokkal a pályán és azon kívül is, hiszen "hosszú ideje ők a világ legjobbjai".

A csapat kapitánya, a tavaly a világ legjobb női labdarúgójának megválasztott Megan Rapinoe közösségi oldalán annyit írt, soha nem fogják feladni az egyenlő bánásmódért vívott harcot.

Az 1991-ben, 1999-ben, illetve a legutóbbi két alkalommal (2015, 2019) világbajnok labdarúgók az egyenlő fizetésről szóló törvényre hivatkozva mintegy 66 millió dollárt szeretnének kapni a szövetségtől. A válogatott tagjai évek óta küzdenek a szövetséggel, az elmúlt időszakban rengeteg híresség, egykori kiváló sportoló, illetve politikus állt ki az ügyük mellett.