Társoldalunk:

A zseni, akit Maradona az összes családi fotóról kisatírozott

2020.05.10. 06:56

Tíz éve alig 35 millió fontba került a Manchester City-nek, azóta a Premier League történetének egyik legjobb játékosa lett. Sergio Agüero egy Buenos Aires-i szegénynegyed salakos-földes pályáiról vált a világ egyik leggólerősebb futballistájává. Közben megjárta Madridot, örök barátságra és olimpiai aranyéremre tett szert Lionel Messivel, valamint rokoni kapcsolatba került Diego Maradonával.

Mario Kempes, Gabriel Batistuta, Guillermo Stabile, Diego Maradona, Lionel Messi, Hernán Crespo, Gonzálo Higuaín, Carlos Tévez. Csak néhány az argentin futball legendás támadói közül. Egy ilyen listáról vétek lenne lehagyni a Manchesterben világklasszissá érő Sergio Agüero nevét is.

1988-ban Argentína fővárosában, Buenos Airesben született. A Kun becenevet még fiatalkorában, nagyszüleitől kapta egy japán mesefigura, Kum Kum után. Kivételes labdaérzékéről már ötévesen tanúbizonyságot tett azokon a salakos-földes focipályákon, ahol a játék alapjait megtanulta.

Ezek a pályákat nem tartották karban, füvet is csak nyomokban tartalmaztak– mondta gyerekkori körülményeiről egy róla szóló dokumentumfilmben.

Ha ilyen körülmények között tanulsz meg focizni, akkor, ha később lehetőséged nyílik normális, füves pályákon játszani, hatalmas előnybe kerülsz a többiekkel szemben– ezt már Messi mondta ezekről a szerényebb, Dél-Amerikában szokványosnak számító körülményekről.

Már nagyon fiatalon megkapta a lehetőséget a felnőttek közöttForrás: AFP/Sebastiao De Souza

Tehetségének köszönhetően rendre idősebb korosztályú csapatokban focizott. Volt olyan hétvége, amikor három különböző csapatban is pályára lépett. Remek fizikai képességekkel bírt már nagyon fiatalon is. És ami fontosabb: nagyon korán megtanult mindkét lábával ügyesen bánni a labdával. Játékintelligenciája már ekkor is kiemelte őt a többiek közül– foglalta össze Agüero képességeit egyik nevelőedzője, Jorge Coria.

Kilencévesen került az Indipendientéhez egy újságíró ajánlásával(!), ahol továbbra is félelmetes ütemben fejlődött. 2003. július 3-án, 15 évesen és 35 naposan ő lett minden idők legfiatalabb pályára lépője az argentin felnőttbajnokságban. Az előző rekordot nem más tartotta, mint Diego Maradona még 1976-ból, akivel később örökre összefonódott az élete.

Agüero 2008-ban összejött az „isteni" Diego fiatalabbik lányával, Gianninával, majd egy évvel azután megszületett gyerekük, Benjamin is. Erre már mind Madridban került sor, mert 2006-tól az Atlético támadója volt. A pár nem volt sokat együtt, négy év után – 2012-ben – szakítottak. És habár a rokoni kötelék Benjamin révén megmaradt, egy 2018-as kép alapján Maradona nem bocsátott meg neki, amiért elhagyta lányát: az összes családi fotóról kisatírozta vejét.

Sergio Agüero és Diego Maradona élete örökre összefonódottForrás: AFP/-

Ha ez nem lenne elég, amikor Agüero és Giannina javában együtt voltak, 2008 novembere és a 2010-es világbajnokság közötti másfél évben a válogatottnál a játékosa is volt Maradonának a támadó. Ebben az időszakban három gólt szerzett a nemzeti csapatban, pedig a dél-afrikai vébé alatt alig volt 22 éves.

Pályafutásában - Maradona mellett - Messivel is komoly összefonódásai vannak már fiatal korától kezdve. A 2005-ös U20-as világbajnokságot megnyerő argentin csapatban 17 éves kora ellenére helyet kapott. Ennek a tornának a döntőjét mégis Lionel Messi két gólja döntötte el Nigéria ellen, és a legértékesebb játékos is későbbi jó barátja lett. Azonban öröme nem lehetett teljes, ugyanis Buenos Airesben egy másik jóbarátja, Emiliano autóbalesetet szenvedett, és a kórházban életét vesztette. A halálhírt Messitől tudta meg a döntőt követően a hollandiai szállodában – ennyire volt bensőséges a viszonyuk...

Agüero és Messi már fiatalkoruk óta jó barátokForrás: AFP/Jaime Reina

2007-ben viszont már „semmi sem menthette meg" attól, hogy ő legyen a torna hőse: Argentína megvédte címét, hősünk pedig gólkirály és MVP lett – immáron saját korosztályának U20-as vébéjén is.

Amikor második U20-as vébéjét is megnyerte, akkor már egy éve az Atlético Madrid játékosa volt. A spanyolok által kifizetett 20 millió euró átigazolási rekord volt az Indipendiente számára. Korábban még egyetlen labdarúgóért sem kapott annyi pénzt a 16-szoros argentin bajnok. A spanyol fővárosban már a második szezonjában komoly szerep hárult rá, mivel 2007 nyarán Fernando Torres a Liverpoolhoz szerződött.

Mondanunk sem kell, hogy azonnal élt a lehetőséggel: 19 évesen a La Liga góllövőlistáján 19 találattal Daniel Güiza és Luis Fabiano mögött a harmadik helyen zárta a 2007-08-as szezont. Elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a 'Tico 12 év után ismét bejutott a Bajnokok Ligájába.

Agüeróra élete addigi legsikeresebb idénye után a 2008-as pekingi olimpia várt. Legjobb mérkőzése kétségtelenül a Brazília elleni elődöntő volt a tornán. Két gólt lőtt egy olyan ellenféllel szemben, melynek soraiban ott volt Marcelo, Alexandre Pato, valamint túlkorosként Ronaldinho is. Argentínát nem lehetett megállítani az ötkarikás játékokon, és aranyérmet nyert. Egy fantasztikus generáció ddiadalmenete, aminek Agüero és Messi mellett tagja volt Ezequiel Lavezzi, Ángel Di María, Éver Banega és Fernando Gago is, kiegészülve a rutinos Juan Román Riquelmével és Javier Mascheranóval.

Fontos szerepe volt abban, hogy az Atlético elkezdett felnőni a Real szintjéreForrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Kínából visszatérve Madridba megérkezett Diego Forlán is, akivel a következő három évben félelmetes párost alkottak a támadósorban. Az uruguayi lett a 2008-09-es szezon gólkirálya a La Ligában 35 góllal, az Atlético 1952 óta nem látott mennyiségben termelte a gólokat. A 80 gólos mennyiséget az elmúlt évtizedben egyszer sem sikerült túlszárnyalnia a madridiaknak.

Közben Agüero elkezdett fontos pillanatokban gólokat szerezni. A 2010-es, tavaszi Európa-liga-győzelemmel záruló menetelés nem jöhetett volna létre, ha a Sporting otthonában nem talál be kétszer, és juttatja tovább az Atléticót az idegenben lőtt gólok szabályának köszönhetően. A nyári Európai Szuperkupáért vívott augusztusi mérkőzésen pedig az ő gólja zárta le a fontosabb kérdéseket az Inter ellen 2-0-ra megnyert meccs hajrájában.

Pályafutása kétségtelenül legfontosabb gólját azonban nem Madridban, hanem Manchesterben szerezte.Kevés játékos, talán csak David Silva, Yaya Touré és Vincent Kompany gyakoroltak akkora hatást a City 2008 óta íródó legújabb korszakára, mint Agüero. 23 évesen, 2011 nyarán – már akkor is - aprópénznek számító 35 millió fontért került a szigetország arab befektetők által megvásárolt klubjához.

Az árát már az első szezonjának utolsó percében kamatostól visszahozta. 2012. május 13-án a City nem akármilyen körülmények között lett 1968 után ismét bajnok. A QPR elleni utolsó mérkőzésén nyernie kellett, mert a városi rivális United szorosan tapadt rá. A 66. percben még 2-1-es hátrányban volt, pedig nem sokkal korábban került emberelőnybe. A hosszabbításig úgy tűnt, nem jön össze a győzelem a City-nek. Ekkor azonban előbb Edin Dzeko kiegyenlített, majd a 93. perc 20. másodpercében Agüero megszerezte a bajnoki címet érő győztes gólt.Egy lépésre voltunk az aranyéremtől. Mindenkin látni lehetett a félelmet és a szorongást, éppen ezért nem játszottunk jól. Miután belőttem a mindent eldöntő gólt, hihetetlen eufóriába kerültünk. 93:20 azóta is a legszebb pillanat az életemben- emlékezett vissza a mérkőzés hőse.

A City - az argentinnal a soraiban - a Premier League egyik legszebben futballozó csapatává nőtte ki magát. 2014-ben és 2018-ban is száz gól felett állt meg a számláló, 2018-ban a 100 pont is összejött az együttesnek, mielőtt tavaly - először a klub történetében - megvédte elsőségét. Agüero az elmúlt nyolc szezonban egyaránt a City legeredményesebb gólszerzője volt.

A júniusban 32. születésnapját betöltő támadó jelenleg a liga történetének negyedik legeredményesebb futballistája 180 góllal, a külföldieket tekintve pedig már az első, Thierry Henry 175 gólos rekordját átadva a múltnak. Hogy meglehet-e neki Alan Shearer 260-as abszolút első helye? A meccs/gól mutatót nézve igen. Shearer átlaga 0,59, Agüeróé pedig 0,69. Ha a sérülések elkerülik, akkor még három, vagy inkább négy hasonló szezon kell neki, mint amilyen az elmúlt nyolc volt.

A Premier League-trófea már megvan, jöhet a BL és a vb-cím?Forrás: AFP/Glyn Kirk

Ha ez mégsem jön össze, az nem okozna számára akkora hiányosságot, mint amekkorát az okozna, ha Bajnokok Ligája-trófea nélkül kellene visszavonulnia. Pep Guardiola 2016-os érkezése óta a BL-ben is számottevő tényező tud lenni a City – soha sem tudjuk meg, ha tavaly a Tottenham elleni negyeddöntő visszavágóján nem rabolja ki őket Cüneyt Cakir játékvezető, mire lettek volna képesek.

A City 4-3-ra vezetett, viszont kiesésre állt, amikor a 93. percben Christian Eriksen hátratett labdája megpattant egy City-játékoson, és úgy került a védők mögött elhelyezkedő Agüeróhoz. Sterling hiába lőtte be a továbbjutást érő gólt az argentin passzából, Cakir érvénytelenítette egy teljesen ártalmatlan helyzetben lesre hivatkozva azt.

Pályafutása utolsó szakasza előtt még egy utolsó nagy lépcsőfok tehát hátra van Agüerónak ahhoz, hogy örökre a legnagyobbak között emlegessék. Ehhez egy BL-győzelem, illetve egy felnőtt-aranyérem Messi oldalán az argentin válogatottal elengedhetetlen lenne. Azonban ahogy láttuk, eddig egyetlen lépcsőfok sem jelentett neki akadályt. Miért pont az utolsó jelentene?