A kutya pedig ott van elásva, hogy az angoloknak „végük van", amint a 11-es párbajra kerül sor. Ebben a műfajban messze ők a legrosszabbak, 61,3 százalékos eredményük több mint tíz százalékponttal van a többi csapat teljesítménye által meghatározott középérték (71,9) alatt. Összehasonlításként a németek a szétlövésekben 85,3 százalékkal teljesítenek, amivel magasan verik a mezőnyt.
Annyit egészen biztosan kijelenthetünk, hogy a tizenegyest rúgó játékos nemzetisége nem meghatározó az eredményesség szempontjából,
hiszen látható, hogy egyik vizsgált mutatóba sincs számottevő különbség a nemzetek között. Tehát az angolok sem azért buktak el ennyi tizenegyespárbajt, mert ők angolok" – idézi a BBC a kölni tanulmány egyik szerzőjét, Michael Brinkschultét.
A tanulmány három szerzője szerint más áll a háttérben. Egyrészt az angol sajtó minden nagy világverseny idején tapasztalható brutális nyomása, ami szinte elviselhetetlen súlyként nehezedik a játékosok vállára.
Másrészt pedig az angol edzők és játékosok évtizedek óta rögzült hibás hozzáállása a büntetőpárbajokhoz, miszerint az csak „szerencsejáték", így pedig nem is készülnek rá megfelelően.
És miközben a szurkolók a legnagyobb riválisoktól elszenvedett lélekölő vereségek hatására, megfeledkezve a sikeresen megvívott csatákról, szentül meg vannak róla győződve, hogy csak veszíthetnek egy büntetőpárbajban, addig a játékosok is hasonlóan gondolkoznak, így válik a szinte előre elkönyvelt vereség önbeteljesítő jóslattá. Az angolok korábbi vesszőfutásai ráadásul újra és újra előkerülnek a médiában, mindannyiszor a sikertelenségre irányítva a figyelmet.