Vágólapra másolva!
Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője közölte, továbbra is érdekli az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztja.

"Mindent a megfelelő időben és a megfelelő helyen.

Nincs kétségem, hogy egy bizonyos pillanatban, ha a helyzet megfelelő, akkor lesz rá lehetőségem" - nyilatkozta az argentin szakvezető.

Simeone 2016 nyarán a kapitányjelöltek között volt, ám a szövetség akkor Edgardo Bauzát választotta, akit 2017 tavaszán menesztettek. Jelenleg Lionel Scaloni irányítja a csapatot.

Diego Simeone a világ legjobban fizetett edzője Forrás: AFP/Daniel Garcia

A trénert a sportág világklasszisai közül Lionel Messiről és Diego Maradonáról is kérdezték, előbbit gólgépnek, utóbbit az argentin futball megtestesülésének nevezte.

A beszélgetés során - Cristiano Ronaldo kapcsán - szóba került a 2014-es és a két évvel későbbi Atlético Madrid-Real Madrid Bajnokok Ligája-döntő is. "Az első nem volt kudarc, mert jobbak voltak nálunk. A második kudarc volt, mert akkor nem voltak jobbak, de ismét veszítettünk, tizenegyesekkel" - mondta Simeone.