Két gólt lőtt a Ferencváros a ZTE elleni meccsen – videó

Vágólapra másolva!
Természetesen zárt kapuk mögött, de újra a Groupama Arénában léphetett pályára a Ferencváros. Szergej Rebrov csapata a ZTE ellen játszott felkészülési mérkőzést, a zöld-fehérek 2-0-ra nyertek.

Kedden a Fradi előbb a Paks ellen lépett pályára a Népligetben, majd az első, gólnélküli meccs után jöhetett a ZTE elleni második összecsapás.

A zalaegerszegiek helyzetével indult a találkozó, de Dibusz Dénes bravúrral hárítani tudott, majd a 12. percben Franck Boli góljával szerzett vezetést a Fradi.

A 39. percben Szánthó Regőt buktatták, a megítélt tizenegyest pedig Igor Haratin lőtte a kapuba.

A második félidő végén Skvarka találta el a kapufát, de az eredmény már nem változott.

A hűvös idő ellenére mindkét félidőben volt ivószünet, ahogy az majd a bajnokság folytatásában is lesz.

A meccs utáni interjúk során Szergej Rebrov a megfelelő távolságtartás jegyében jó messze állt meg az M4 Sport riporterétől, természetesen nem is használtak közös mikrofont, az ukrán trénernek a nézőtérről lógattak be egy puskamikrofont.

A meccs közben többször is lehetett hallani, ahogy bejátszanak szurkolói dalokat a Groupama Arénában, ahol természetesen a koronavírus-járvány miatt nem lehettek nézők.

Valami ilyesmi folytatásra kell majd készülnünk, amikor újraindul majd az NB I.

FTC-ZTE 2-0
Gól: Boli (12.), Haratin (40. - 11-esből)

FTC: Dibusz – Botka (Lovrencsics, 63.), Blazic, Csontos, Civic – Haratin (Sigér, 63.), Leandro – Isael (Lodico, 80.), Skvarka, Szánthó (Ramadan, 78.) - Boli

ZTE: Demjén (Szemerédi, 70.) - Bolla (Kocsis, 63.), Katanec (Bobál D., 46.), Lesjak (Szépe, 46. (Sebestyén, 80.Ö), Tamás (Németh, 63.) - Bedi - Radó, Barczi (Ostrek, 46.(McWoods, 76.)), Bőle (Mitrovic, 46.), Babati (Zimonyi, 70.) - Bobál G. (Meshack, 46.)